honvédelmi minisztérium
Átadták az új honvédségi helikopterflotta első négy tagját Szolnokon
Átadták a magyar légierő új helikopterflottájának első négy gépét Szolnokon, pénteken. A kormány célja az erős, professzionális honvédség megteremtése, amely bármikor képes megfelelni a kor követelményeinek, kihívásainak és azokkal együtt fejlődni – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.Németh Szilárd: Olyan polgármesterekre van szükség, akik megvédik településüket
Olyan polgármesterekre, olyan képviselőkre van szükség, akik megvédik a településüket, és ezért akarnak és képesek együttműködni a Magyar Honvédséggel – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. Németh Szilárd közölte: az utóbbi időszakban az országot járta, hogy beszámoljon a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programról. Több egykori katonavárosban is járt, amelyeket a Gyurcsány-, Juhász-, Vadai-ámokfutásnak köszönhetően felszámoltak. Az államtitkár kijelentette: a Magyar Honvédség garantálja, hogy az a város, amely helyőrséggé tud válni, a legbiztonságosabb város lesz az országban.Az ellenzék szakmaiatlansága miatt nem vesz részt a Fidesz a honvédelmi bizottság holnapi ülésén
Az ellenzék megalapozatlan sajtóértesüléseken alapuló politizálása és a parlamenti szakbizottságot kampányfórumként használó tervei miatt a Fidesz nem vesz részt holnap az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén – közölte Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke, aki a holnapi távollétről és annak indoklásáról levélben tájékoztatta a honvédelmi és rendészeti bizottság tagjait.Honvédelmi Minisztérium: Valótlanságokat állít az Index a védelmi modernizáció készülő beszerzéséről
Nem veszi drágábban Magyarország az AMRAAM rakétákat az Egyesült Államoktól. Az államközi beszerzéseknél az árképzést nem szabad leegyszerűsítő módon kezelni és annak eredményeit rosszindulatú hangulatkeltésre használni – írja a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet.Úzvölgyi katonatemető – Szerdán tárgyalnak a román és a magyar védelmi tárca szakértői
Szerdán tartják Bukarestben a román fél által kezdeményezett kétoldalú megbeszélést az illetékes magyar hatóságok képviselőivel a katonai temetők kérdéséről, különös tekintettel az úzvölgyi hősi temető helyzetére – tudta meg a kolozsvári Maszol.ro hírportál a román védelmi minisztériumtól. A tanácskozásról annak befejezése után sajtóközleményben tájékoztatják a közvéleményt – ígérte a bukaresti védelmi tárca sajtóosztálya.A HM jelezte: valójában ők kezdeményezték a találkozót, amelyre a románok meghívták őket
A Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselői ott lesznek a román védelmi tárcával az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó megbeszélésen - tudatta a HM csütörtökön. Mint megjegyezték, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a konfliktus kezdete óta három alkalommal írásban, egyszer pedig az akkreditált román katonai attasé útján kereste meg román partnerszervezetét, hogy - a magyar-román hadisíregyezmény értelmében - kétoldalú szakmai találkozón tisztázhassák az úzvölgyi katonatemető ügyét.Benkő: Új katonai fenyegetettségek jelentek meg
Az elmúlt években új katonai fenyegetettségek jelentek meg a világon - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságban.Tábornokper – Tovább keresné az ügyészség Fapál László viszkisdobozát
Tíz vádlott terhére jelentett be súlyosításért fellebbezést az ügyészség a tábornokperként elhíresült korrupciós ügyben. A vádirat szerint a vádlottak – honvédségi intézmények vezetőiként és alkalmazottaiként – 2002 és 2010 között több, mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől. Fapál Lászlót egy hete felmentette a Debreceni Törvényszék, a fellebbezés nyomán azonban újra vizsgálhatják, hogy a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára valóban viszkisdobozban szállította-e a kenőpénzeket.HM: zavartalan az ellátás a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályán
Zavartalan az ellátás a Honvédkórház koraszülött intenzív osztályán, annak ellenére, hogy nem írta alá a honvédelmi alkalmazotti jogviszony elfogadásáról szóló határozatot a részleg eddigi vezetője, akinek utódát már ki is nevezték - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.Ajánljuk még

















