honvédség
Ficsúr a gáton
Óriási árvíz közeledik, valóban mindenhol ember kell a gátra. Ilyenkor, minden alkalommal csak úgy tódulnak a politikusok, segítenek a védekezésben. Persze, mindig van ebben valamennyi pozőrség is, de legalább példát mutatnak és arra ösztökélik az embereket, hogy a közösség erejével szálljanak szembe a vésszel, mindenkinek van helye a munkában és szerepe a védekezésben. A vész esetén tényleg mindegy, hogy ki milyen pártban politizál, meg kell állítani a vizet, így a politikai felhangot is elnézi az ember, mert üzenet ez minden magyar embernek, hogy össze kell fogni. Gyurcsánytól kezdve a Mi Hazánkig, az ellenzéki és kormánypárti politikusok közül nagyon sokan pakolnak homokzsákokat, lapátolnak és persze posztolnak a közösségi oldalakon. Megint Magyar Péter bontotta meg a sort, mert még ezt is kirívóan gusztustalan módon kezelve szólogatott be mindenkinek. Ilyen vészterhes időben elnéztük volna neki, ha megy az önsztárolás, de amit a strasbourgi meghallgatással kapcsolatban, a fennhéjázó beszólogatással és a kicsavart tagokkal tartott vadiúj lapáttal művelt, az annyira gyomorforgató, mint amit sajnos eddig megszokhattunk tőle. Ilyen egy ficsúr a gáton, aki semmihez sem ért, és még lapátolni sem tud. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.