honvédség
PR-fogást csinál az ellenzék Demeter Márta hivatali visszaélési ügyéből (PS-videó)
Koncepciós pernek nevezte Demeter Márta hivatali visszaélési ügyét a politikusnő pénteki tárgyaláson felvonuló ellenzéki asszonykórus. Szél Bernadett, Varga-Damm Andrea, Szabó Tímea, valamint Keresztes Lóránt, az LMP nevezetű parlamenti képződmény frakcióvezetője együttesen vonult fel Demeter Márta hivatali visszaélést tárgyaló ügyében, ami annak kapcsán robbant ki, hogy a képviselőnő (hamisan) azzal vádolta a Honvédséget, hogy Orbán Viktor lányát, Orbán Flórát reptette törvénytelenül a légierő egyik Airbusával. Az ellenzéki nyomásgyakorló akciócsoport, a terület szaktekintélyének számító Szél Bernadettel az élen nem véletlenül érkezett a bíróságra: jelenlétükkel egyértelműen nyomást kívántak gyakorolni mind az igazságszolgáltatásra, mind a közvéleményre. Ezt igazolja az is, hogy a kis csapat azután sem távozott a tárgyalóteremből, hogy az ülést vezető dr. Sándor Erika bírónő határozottan kijelentette: az ülésen a vádlott, a védelem és a sajtó képviselői vehetnek részt.Budapest és Varsó kiemelt stratégiai partnerek lesznek a különleges műveleti együttműködésében
Magyarország és Lengyelország kiemelt stratégiai partnerek lesznek a NATO-n belüli különleges műveleti együttműködésben - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében hétfőn. A két ország védelmi minisztere, Benkő Tibor és Mariusz Blaszczak erről Varsóban írt alá megállapodást.A honvédek azok a fasiszták, akik mögött felkelést lehet kirobbantani, amikor akadályozzák a felszabadító csapatok behatolását az országba
A szokásos agysejtölő hisztériát váltotta ki a külföldpárti ellenzéki pártoknál, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök meghívta a hadsereg korábbi és jelenlegi vezetőit az évértékelő beszédére. Az egyenruhásokat halálosan gyűlölő liberálisok ugyanis a hadsereget nem a nemzet önvédelmi eszközének, hanem a fasiszta állam erőszakszervezetének gondolják. Szerintük csak két funkciója van a Honvédségnek: a liberális szabadságharcosok lemészárlása, illetve rablóháborúk kirobbantása. Meggyőződésük szerint az államhatár védelme például nem tartozik a Honvédség feladatkörébe. Hiszen emlékezhetünk: akkor is ki voltak akadva, amikor 2015-ben a Honvédség először segített megvédeni a Rendőrségnek a déli államhatárt.Vadai kiborult, hogy a magyar katonák újra a társadalom megbecsült tagjai lehetnek
Vadai Ágnes képtelen elviselni a tudatot, hogy a magyar honvédek ismét a társadalom megbecsült tagjaivá emelkedtek, hogy a haderőfejlesztés révén a térség meghatározó katonai erejévé nőhetjük ki magunkat, és hogy "merünk nem kicsik lenni". A DK-s képviselőnő habzó szájjal írt keddi közleményében azért kritizálja a Honvédséget, mert néhány magasrangú tiszt meg mert jelenni a miniszterelnök évértékelőjén. Vadain kívül senki nem érti, miért is aggályos ez, arra azonban érdemes lenne emlékeztetni a DK-s politikust, hogy szektapárti vezére országlása idején úgy lezüllesztette a honvédséget, hogy tüzérségünk sem volt, a tankokat meg szétosztogatta az iraki hadseregnek...Németh Szilárd: A honvédség és a minisztérium minden lehetséges forgatókönyvre felkészült
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a magyar honvédek biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, miután szerda hajnalban rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kecskeméten, szerdán, sajtótájékoztatón.Szijjártó: Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van
Minden Irakban szolgáló magyar katona jól van, a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar folyamatosan figyelemmel kíséri a kialakult súlyos helyzetet, és kész haladéktalanul végrehajtani bármilyen olyan műveletet, amelyet az Iszlám Állam elleni globális koalíció vezetői szükségesnek tartanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát
Az erősödő migrációs nyomásra tekintettel megkétszerezik a határvédelemben részt vevő katonák számát – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei madarasi határvédelmi bázisnál vasárnap tartott sajtótájékoztatón.Németh Szilárd: 669 főre emelkedik a magyar NATO-kontingens száma
669 főre emelkedik a magyar NATO-kontingens száma, ebből jelentős részük a Nyugat-Balkánon fog szolgálatot teljesíteni – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus kifejtette: az elmúlt két hónapban megélénkült az illegális határátlépések száma a déli határszakaszon.Ajánljuk még

















