horváth aladár
Gyöngyöspatai iskolaügy – Elutasította az ügyészség Horváth Aladár Orbán Viktor ellen tett feljelentését
Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség Horváth Aladár roma aktivista feljelentését, amelyet Orbán Viktor ellen tett, mivel Horváth szerint a miniszterelnök sértő, rágalmazó és gyűlöletre uszító kijelentéseket tett, amikor arról beszélt: igazságtalan, hogy Gyöngyöspatán egy etnikailag meghatározott népcsoport tagjai nagy összeghez jutnak mindenfajta munkavégzés nélkül. A kormányfő ezzel arra a bírósági döntésre utalt, amelynek értelmében a helyi cigány családok összesen százmillió forint, az önkormányzat költségvetését terhelő kártérítéshez jutottak, mivel gyermekeiket állítólag szegregálták az iskolában.Egykori liberális, Soros-féle roma jogvédő jelenti fel Orbán Viktort
A gyöngyöspatai „kártalanítási vonatra” felkapaszkodni kívánók végeláthatatlan sorában most újabb színfoltot jelent a miniszterelnököt éppen feljelentő egykori SZDSZ-s országgyűlési képviselő, majd Soros-féle cigányjogi aktivista, Horváth Aladár. Egy, a harmadik magyar köztársaság három évtizedes fennállása alatt a közélet szinte valamennyi szegletében megforduló önjelölt népvezér alakjának életútjába engedünk most olvasóinknak betekintést.Horváth Aladár is ráúszott Gyöngyöspatára: feljelentette Orbán Viktor mondatait
Horváth Aladár bevetette az esemény utáni jogvédő időkapszulát: becsületsértés és hivatali visszaélés miatt feljelentette Orbán Viktort azért a pár mondata miatt, amivel – újságírói kérdésre válaszolva – az évadkezdő sajtótájékoztatóján kommentálta a gyöngyöspatai sajnálatos eseményeket, vagyis a 2005 és 2011 közötti szegregációs gyakorlat miatt megítélt 100 milliós kártérítést.Az EU-s pénzek rejtélyes útjának felkutatása közben futott bele a rasszizmus vádjába a 444.hu
Úgy kerülgetik az EU-pénzt, mint felbérelt cigány a marmonkannát címmel jelent meg szerdán Szily László cikke a 444.hu nevű hírportálon, majd a rasszistának minősített főcímet egy, a Facebookon terjedő tiltakozáshullám miatt estére megváltoztatták. A cigány jogvédők vezetője, Horváth Aladár szerint ez rasszizmus, ami a romákat genetikalilag (sic!) kódoltnak mutatja be a lopásra, majd később azt írta: Ez van! Stílusérzék baloldalon! Azt egyelőre nem tudni, hogy Horváth olvasta-e az általa kifogásolt cikket, mert az a valóban félremagyarázható címén kívül egyáltalán nem arról szól, hogy a romák lopnak, hanem arról, hogy egy titokzatos alapítvány épp a romák nehéz helyzetét kihasználva csapolja meg vélhetőleg az uniós forrásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett alapítvány szigorú ellenőrzésére tett ígéretet.Újabb népmesei elemekkel bővült az állítólag inzultált cigány polgármester története
Leköpték és megrugdosták egy fórumon, aztán majdnem elütötték Cserdi cigány polgármesterét, Bogdán Lászlót, s mindez csak azért történt, mert szárnyai alá vette a cigányokat, és segítő kezet nyújtott a „menekülteknek” – ezzel a felütéssel harangozta be a Hír TV-n futó Privátszféra múlt heti adását Péterfi Judit. Ám a Bogdánt ért állítólagos inzultust a fórum házigazdája, Horváth Aladár cáfolta, és helyreigazítást kért a szerinte valótlan állítások miatt. Bogdán szerdán a Népszavának nyilatkozva próbálta megmagyarázni, Horváth miért nem láthatta a köpést és a rúgást, de a történet sajnos elég életszerűtlenre sikerült. A majdnem-gázolásé pedig mégannyira.Ajánljuk még














