Cigányok egymás közt
„Egyszer volt özönviz, mióta a világ; Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág; Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán: Egyszer a hős dádék romlása Nagy-Idán.”
Arany János: Nagyidai cigányok
„Kezd elegem lenni ebből a balkáni néptörzsből származó, lelkében még mindig román rabszolga médiapöcsből.” E míves mondatot Horváth Aladár cigány aktivista tette közzé, és közben Bogdán Lászlóra, Cserdi polgármesterére gondolt. Erről a hírről a Magyar Nemzetből értesülhetünk.
A viszály közvetlen kiváltó oka Bogdánnak az az állítása volt, miszerint egy fórumon – ahol meghívottként vett részt – leköpték és megrúgták/rugdosták. Ezeket magától Bogdántól tudjuk, sőt azt is, hogy később el akarták gázolni. Tanúk egyik esetre sincsenek, illetve Aladár aktivista az egyetlen, aki ott volt, ő azonban állítja, semmiféle köpködés, vagy rugdosódás nem esett, ami amúgy meglehetős ritkaság, ha cigány vezetők találkoznak. A „
cigány vezető
” státusza ugyanis – megfelelően a törzsi társadalom normáinak – különböző klánok, családok, fiainak lányainak jár és apáról fiúra hagyományozódik. Mivel sok az eszkimó és kevés a fóka (a „
cigány vezető
” minősítéssel járó stallum), éles konkurenciaharc van az egyes résztvevők között. Nem csoda hát, hogy egy-egy jobban sikerült összejövetel, mint például az országos cigány önkormányzaté, ritkán zajlik le jelentős, tettlegességig fajuló botrány nélkül. Ezt a közönség már megszokta, mi több, tán el is várja.
A tét az, hogy egy adott pillanatban éppen ki lopja el a cigányok „felzárkóztatására” szánt pénzt.
Ezt a munkát eddig minden vezetés elsődleges feladatának tekintette és következetesen végre is hajtotta, politikai elkötelezettségtől, kortól és egyebektől függetlenül. Zárójel. A cigányok egy részének meglehetősen sajátos felfogása van a tulajdon fogalmáról. Felejthetetlen élményem, hogy midőn G.-ben – ami egy színcigány falu – a polgármester hazavitte a szivattyút, azt azzal indokolta, hogy „
a szivattyút a cigányoknak szánt pénzből vették, tehát mivel ő cigány, az az övé
”. Gondolom e hibátlan gondolatmenet alkalmazandó a cigányoknak szánt pénz esetében is. Zárójel bezárva. Bogdán új játékos. Egy darabig – amíg tevékenységét a vadregényes Cserdi községre korlátozta – mindenki tapsolt is neki. Egyes ütődött médiamunkások már a Cserdi-modellről deliráltak. A cserdi-modell amúgy, nem más, minthogy az állam által közmunkában fizetett cigányok, az úgyszintén az állam által biztosított eszközökkel, meghökkentő módon, valamiféle hasznot hajtó tevékenységet is végeznek. Ez természetesen a józan ész szerint a minimálisan elvárható lenne bárhol, de mi itt élünk és mi sem jellemzőbb a cigányság „
integrációjára
” mint az, hogy ezt „
kiemelkedőnek
”, „
ragyogónak
” stb. kell tekinteni. Miután azonban olyan roppant nagy kuriózum, hogy egy cigány faluban egyáltalán történik valami, ami nem a bűnügyi hírek között szerepel, nevét felkapta az országos média is, Bogdán az utóbbi időben minden médiában szerepel és mint szaktekintély szokott nyilatkozni. Ennek kapcsán kezd „
tényezővé
” válni, mi több, lassan igényt tarthat a „
cigány vezető
” méltóságára is.
Innentől kezdve pénzről van szó, és az már nem játék.
A nagyközönség pedig megnyugodva visszatérhet szokásos elfoglaltságaihoz, hiszen csak az untig ismert cigány-cigány összecsapás tanúi lehetünk, melyekbe valakinek a megverése valahogyan mindig belekeveredik. Ez ügyben a főcigányok simán indíthatnának egy #meetoo kampányt, amely azt is tartalmazza, hogy nem a gonosz fasiszták, hanem a többi cigány verte meg őket és viszont. Van azonban az ügynek egy másik vonatkozásai is, amely talán nem nyilvánvaló, ám alapvetően befolyásolja a cigány-cigány viszonyt. Ez pedig a súlyos belső törzsi megosztottság a cigányok között. Hajlamosak vagyunk a cigányokra, mint valamiféle egységes etnikai csoportra tekinteni, holott ez koránt sincs így.
Jó pár törzs, nemzetség és nyelv jellemzi a velünk élő rejtett erőforrásokat.
Ezek közül a két legnépesebb nyelvi csoport a beás és a lovári nyelvet beszélőké. A két csoportot pedig régi, meghitt utálat fűzi össze, és egymást kölcsönösen állatnak tartják. Beások és lováriak például sokkal ritkábban és nehezebben laknak egymás közelében, mint a magyarok és bármilyen cigányok. A beások románozásának meg az az alapja, hogy maga a beás nyelv egy archaizáló román idióma. A beások ugyanis onnan származnak és a 19. század közepéig rabszolgák voltak. Feltehetően ezért is húzódtak a Magyar Királyság területére. Erről beszélhetett mélységes lenézéssel Horváth a beás Bogdán kapcsán. Így megy ez. Bármilyen hihetetlen dolog is liberális körökben, de az általuk pesztrált kisebbségek körében a xenofóbia sokkal elterjedtebb, mint a megvetett többségi társadalomban. Azt már csak félve merem megjegyezni, hogy a cigányok például a zsidókat is utálják, továbbá minket, „
parasztokat
” is. A cikk végkicsengése ezzel szemben az, hogy bezzeg a cigányok között nincsenek rasszisták meg xenofóbok, holott a Magyar Nemzet cikkében a címképen látható szöveg önmagában mond ellent ennek. Mindezt természetesen szembeállítja az őcsényi eseményekkel, ahol a migránsok puszta hírére „
részleges lincselés
” történt, ahogyan valamelyik elmebeteg állította. Hogy milyen a részleges lincselés az nem tudható pontosan, talán csak az egyik veséjét verik le valakinek. Cserdibe hát – a cikk szerzője szerint – simán mehetnek a migránsok nyaralni, telelni, akármizni. Ezt a magam részéről én is támogatom. Otthon fogják érezni magukat.
