bogdán lászló
Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László
Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán – írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOP-os Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!-nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének.Október 4-én tartják az időközi választás Cserdiben Bogdán László halála miatt
Október 4-én tartják az időközi polgármester-választást Cserdiben – írja az Index a valasztas.hu adatai alapján.Olcsó politikai tőkét kovácsolna a baloldal a cserdi polgármester, Bogdán László halálából (PS-videó!)
Továbbra sem tisztázott, hogy miért vetett véget életének az ismert roma aktivista, a Baranya megyei Cserdi polgármestere, Bogdán László. A PestiSrácok.hu stábja a településen igyekezett többet megtudni a történtek hátteréről, a helyiek azonban udvariasan, de határozottan megkérték munkatársainkat arra, hogy ne forgassanak a helyszínen. A Romnet.hu információi szerint Bogdán László hétfőn kora délután kapott egy telefonhívást, majd eltűnt; ismerősei, hozzátartozói a polgárőrség segítségével egész éjszaka keresték, majd kedden találtak rá holtan a régebbi polgármesteri hivatalban, ahol az eddigi információk szerint felakasztotta magát. Információink szerint a titokzatos hívót az elhunyt családja szeretné azonosítani, mivel úgy kiderülhet, mi vezette a polgármestert a végzetes döntéséhez. A történteket még inkább érthetetlenné teszi, hogy Bogdán Lászlónak szerdán és csütörtökön lekötött programjai, előadásai voltak leszervezve Budapesten, így bizonyosan nem készült öngyilkosságra. A rendkívül népszerű roma aktivista halálából máris olcsó politikai tőkét igyekszik kovácsolni a baloldal. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely botrányhős polgármestere és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője bejelentették: Bogdán Lászlót a saját halottjuknak tekintik, és magukra vállalják a polgármester temetésének költségeit. Értesüléseink szerint azonban erről a gyászoló családdal semmilyen formában nem egyeztettek. Úgy tudjuk, alaptalanok azok a híresztelések, amelyek Bogdán László öngyilkosságát az egészségi állapotával, illetve a magánéletével hozták összefüggésbe.Kulisszahasogató ripacskodásba kezdett Gyurcsány a cserdi polgármester halála után
Ma hajnalban holtan találták Bogdán Lászlót, a vidéki, aprófalvas cigányság felemeléséért dolgozó ismert és közkedvelt közszereplőt, Cserdi polgármesterét. Ennek apropóján Gyurcsány Ferenc, aki miniszterelnökként a vidéki, aprófalvas cigányság leszakadásáért dolgozott, elképesztő ripacskodásba kezdett a Facebook-oldalán.Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere
A Hírklikk információi szerint ma éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A portál szerint élete 47. évében, önkezével vetett véget életének.Felfüggesztett börtönt kapott Hegedűs Zsuzsa egykori titkára
Elítélték Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott egykori titkárát, Bogdán Lászlót a Fővárosi Törvényszéken kedden - írja az Index. Bogdánt közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta az ügyészség, a keddi tárgyaláson pedig Bogdán beismerő vallomást tett, így 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték 3 év próbaidőre felfüggesztve, valamint 2,7 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.Apáti Bence: Bogdán László sztorija – lassan kibújik belőlem a bennem lakozó Bayer Zsolt
"Amikor Kálmán Olgáról, Péterfi Juditról, vagy Bogdán Lászlóról írok, néhány jóérzéssel, és -ízléssel megvert barátom mindig megkérdezi, hogy miért kell ez nekem, miért kínzom magam velük, el szoktam viccelni a választ, mazochizmusra, önkínzásra szoktam hivatkozni, no meg arra, hogy alapvetően szórakoztató látni, ahogy ezek az emberek rendkívül átlátszó módon hazudnak, ahogy propagandistázva gyártják a saját propagandájukat. És gyilkolják le a saját nimbuszukat. Ha egyáltalán volt nekik…" - Apáti Bence a PolgárPortálon.Ajánljuk még