Pesti Srácok

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László

Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán – írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOP-os Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!-nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének.

Július 14-én Bogdán László, Cserdi polgármestere tragikus hirtelenséggel elhunyt, a sajtóhírek már aznap arról szóltak, hogy önkezével vetett véget életének. Az okokról sem a család, sem más nem közölt érdemi információt, azonban találgatások sora jelent meg napról-napra a különböző médiumokban, súlyos gyógyíthatatlan betegségről, depresszióról, szerelmi csalódásról. A közösségi médiában, a Bogdánt hősként, a kormány egyik fő ellenségeként ábrázoló megmondóemberek odáig mentek, hogy már-már politikai megrendelésre történt leszámolásról beszéltek, és gyilkosságot emlegettek. Az amerikai Népszava még arról is cikkezett, milyen gyanús, hogy nem lehetett látni bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a polgármester valóban öngyilkos lett.

Hónapokkal később derült csak ki, Bogdán László azt követően dobta el életét, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, hűtlen kezelés elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen a Cserdit is érintő kerékpárút beruházás kapcsán. Visegrády Zoltán, Bogdán ügyvédje egészen addig hallgatott az ügyről és Bogdán búcsúleveléről is, amíg a helyi lap meg nem írta, hogy bűncselekmény miatt nyomoznak a hatóságok, mert az elszámolások szerint kétszázhatvanötmillió forint köddé vált. A lap arra is kitért, hogy megbízható forrásból úgy tudják, egy ügyvéddel kötött szerződés miatt is nyomozhatnak, a rendőrség vizsgálhatja azt is, hogy voltak-e tényleges teljesítések az ügyvédnek történt kifizetések mögött, és a megítélt támogatást a pénzügyi elszámolásoknak megfelelőn kezelték-e, elkülönítették-e a projekt kivitelezésére.

A Baranya megyei hírportál szerint az Orfű és Kovácsszénája között, valamint Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon megépítendő új kerékpárút építését, Sikondától Kákicsig meglévő kerékpárútnál pihenők és e-biciklikölcsönzők kialakítását tartalmazó projektet a forráselosztásig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont a programban résztvevő településekre bízták.

PestiSracok facebook image

Ezen a ponton szólalt meg Bogdán ügyvédje, Visegrády Zoltán, aki hivatalos Facebook-oldalán azt írta:

írta hétfői Facebook-bejegyzésében Visegrády Zoltán.
Folytatjuk...
Forrás: Bama.hu/Facebook/PS; Fotó: Origo
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.