Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László Forró drót 2020 október 13. Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán – írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOP-os Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!-nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének.
Szobrot avattak a Magyarok Püspöke tiszteletére Budapesten (PS-exkluzív!) Exkluzív április 26. Az alkotás avatóünnepségén egyházi- és állami vezetők is részt vettek.
Büntetőpárbajban vágott vissza az FTC a bajnoki fiaskóért - Labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő: Ferencváros–ETO FC Győr 2–2 (2–2, 2–2, 2–2), tizenegyesekkel: 3–2 Exkluzív április 22. Remek meccs után büntetőpárbaj döntött az FTC javára.
Schiffer András a Polbeatben: Talán nem kellett volna havonta módosítani az Alaptörvényt! Exkluzív április 18.
A Tanácsköztársaság véres szellemisége szabadulhat ki a palackból, ha hagyjuk... Exkluzív április 3. Ha elolvassuk Fekete István Zsellérek című regényét, ijesztő felfedezést tehetünk: a Tisza Párt mintha a Tanácsköztársaság bolsevikjainak reinkarnációja lenne.
Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó) Exkluzív
Migránsterror Horgoson I. - Bemutatjuk a lövöldözést élőben közvetítő helyi önvédelmi csoportot és a visszaszivárgó marokkóiakat (videó) Exkluzív
Bánáti Kevin kinyitotta az aranykaput a Győrnek! - Labdarúgó NB I: ETO FC Győr–Ferencváros 1–0 (0–0) Exkluzív
Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le Exkluzív