Pesti Srácok

Olcsó politikai tőkét kovácsolna a baloldal a cserdi polgármester, Bogdán László halálából (PS-videó!)

Továbbra sem tisztázott, hogy miért vetett véget életének az ismert roma aktivista, a Baranya megyei Cserdi polgármestere, Bogdán László. A PestiSrácok.hu stábja a településen igyekezett többet megtudni a történtek hátteréről, a helyiek azonban udvariasan, de határozottan megkérték munkatársainkat arra, hogy ne forgassanak a helyszínen. A Romnet.hu információi szerint Bogdán László hétfőn kora délután kapott egy telefonhívást, majd eltűnt; ismerősei, hozzátartozói a polgárőrség segítségével egész éjszaka keresték, majd kedden találtak rá holtan a régebbi polgármesteri hivatalban, ahol az eddigi információk szerint felakasztotta magát. Információink szerint a titokzatos hívót az elhunyt családja szeretné azonosítani, mivel úgy kiderülhet, mi vezette a polgármestert a végzetes döntéséhez. A történteket még inkább érthetetlenné teszi, hogy Bogdán Lászlónak szerdán és csütörtökön lekötött programjai, előadásai voltak leszervezve Budapesten, így bizonyosan nem készült öngyilkosságra. A rendkívül népszerű roma aktivista halálából máris olcsó politikai tőkét igyekszik kovácsolni a baloldal. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely botrányhős polgármestere és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője bejelentették: Bogdán Lászlót a saját halottjuknak tekintik, és magukra vállalják a polgármester temetésének költségeit. Értesüléseink szerint azonban erről a gyászoló családdal semmilyen formában nem egyeztettek. Úgy tudjuk, alaptalanok azok a híresztelések, amelyek Bogdán László öngyilkosságát az egészségi állapotával, illetve a magánéletével hozták összefüggésbe.

A videót készítette: László Petra és Csibra Tibor. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.