hungary helps
Szír egyházi vezető: Az üldözött keresztények a nyugati politikai korrektség áldozatai
Az üldözött keresztények a nyugati politikai korrektségnek is áldozatai – jelentette ki csütörtökön, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában II. Efrém Ignác szír egyházi vezető. A pátriárka felhívta a figyelmet arra, hogy Európa vezetői annak a közel-keleti kereszténységnek fordítanak hátat, ahonnan Európa kulturális gyökerei, erkölcsisége is ered. Hangsúlyozta, a nagyszámú elvándorlás ellenére a szír keresztény egyházak ma is humanitárius missziót folytatnak, hiszen az ételért, ingyenes egészségügyi szolgáltatásért sorban álló emberek között ott vannak a muzulmánok is. A szír egyházi elöljáró úgy látta, a nagy nemzetközi szervezetek az együttélés megteremtése helyett a közel-keleti keresztények elvándorlását támogatják. Hozzátette, az egyháznak ugyanakkor az a feladata, hogy tevékenységével elültesse a reményteljes jövő magjait. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.