Törvénytelen lehetett az MSZP 2020-as országos tisztújításaPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 26. Pert nyert egy Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus az MSZP ellen a Fővárosi Törvényszéken, amiért törvénytelen volt a megyei szervezet 2020-as tisztújítása. Ebből következik, hogy az MSZP országos tisztújítása is törvénytelen volt. Az ítélet még nem jogerős, így egyelőre a törpepártot kézben tartóknak nem kell megismételni a két évvel ezelőtti tisztújítást.
Elkezdődött az Unió széthullása, az EU a visegrádi hármak nélkül vesz fel hitelt Ukrajnának Vezércikk december 19.
Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk Vezércikk december 20. Lehet, hogy nem is a hülye ötleteikkel szembeni ellenállásunk, az ismétlődő vétók zavarják uniós partnereinket, hanem csak némi udvariasságra, jó modorra vágynak. Némi kegyes hazugságra.
Az EU vezetői azt adják meg az oroszoknak, ami azoknak most a legjobban kell Vezércikk december 20. Az orosz haditechnika, hadvezetés és hadtudomány és legfőképpen persze az orosz hadigazdaság az elmúlt négy évben évtizedeket lépett előre, csak időre van szükségük a győzelemhez, semmi másra.