ic
Jövőre az összes IC+ kocsit forgalomba állítja a MÁV-Start
Az összes IC+ kocsit forgalomba állítja 2022-ben a MÁV-Start, a 35 megrendelt 1. és prémium osztályú szerelvényből 10 már most is közlekedik – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.Családbarát vasút - Bemutatkozik az új magyar gyártású IC+ kocsi (FOTÓRIPORT)
Az elmúlt két évtizedben a magyar vasút történetében az igazi mérföldkövet a hazai vasúti járműgyártás feltámasztása jelentette, mintegy 18 éves kihagyás után - jelentette ki Csépke András, a MÁV Start Zrt. vezérigazgatója. Ennek legújabb eredményeként a hétvégén bemutatkozott az IC+ család legújabb tagja, a vegyes felhasználású kocsi, amelyben a mozgássérült utasok mellett a családokra is gondoltak. Csépke András tájékoztatása szerint a járműcsalád következő darabja az 1. osztályú kocsi lesz, amelyen a büfé mellett két olyan csendes fülke is helyet kap, ahol még a mobiltelefonok használata is tilos lesz.Cáfol a MÁV: szerintük nem hagyta faképnél az utasokat a mozdonyvezető
A MÁV szerint kollégájuk szakszerűen járt el, amikor munkaideje leteltével leszállt a vonatról. A történtekről az egyik utas a Bornak nyilatkozott. A vasúttársaság most cáfol.Késes támadás egy vonaton Németországban, az elkövetőt lelőtték
Késes támadás történt egy vonaton szerdán Németország északi részén, az elkövetőt a rendőrség lelőtte - jelentette hírportálján a Bild című német lap. A beszámoló szerint egy Hamburgból Flensburgba tartó Intercity járaton egy férfi szóváltás után késsel súlyosan megsebesített egy embert.Ajánljuk még