ideiglenes elnök
Élet-halál harc Venezuelában – Amerikai katonai beavatkozást is engedélyezne Juan Guaidó, a Maduróval szemben álló ideiglenes elnök
2019. január 23-án Juan Guaidó bejelentette: ideiglenes elnöknek tekinti magát a Nicolas Maduro kommunista ámokfutása alatt anarchiába fulladó Venezuelában. A magát kikiáltó új venezuelai ideiglenes elnök csupán 35 éves, a nemzetközi politikában eddig sokat nem hallottunk róla, de a venezuelai ellenzék egyelőre mögötte áll. Azt tudjuk, hogy a buszsofőrből lett elnök, Maduro megpróbálkozott a kommunista csodával, azonban ebből csak az ország gazdasági tönkretétele, a brutális szegénység általánossá válása, tömegtüntetések, napi több ezer elvándorló és rengeteg halott következett; Hugo Chávez utódja nem túl népszerű. Hiába, a kommunizmus már csak így működik. Az utóbbi években egyre erősebb lett az elkeseredettség, azonban a csalással újból hatalmat szerzett Maduro úgy tűnt, hogy ki fog tartani. Az utóbbi pár hónapban azonban ismét megélénkült az ellenállás, míg januárban a tömegtüntetéseket már komolyabb lépés is követte: Guaidó színre lépése és ideiglenes elnöki státusza, melyet az Egyesült Államokon kívül egyre több ország elismer. Mit lép erre Maduro, és vajon mennyire bízhatnak a sokat szenvedett venezuelaiak a fiatal politikusban, és a mögötte álló apparátusban; mennyire játszhat szerepet a nemzetközi nagyhatalmak hozzáállásában a sokat emlegetett olajalapú gazdaság csábító ereje? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.