időjárás-előrejelzés
Kemény hideggel indul a hét, de péntekre már enyhülhet az idő
Hétfő reggel Budapest belvárosában is mínusz tíz fokos hidegre lehetett ébredni. Később a keleti, északkeleti országrészben továbbra is nagy területen erősen felhős vagy borult idő valószínű, az ország nagyobb részén azonban több órára kisüt a nap. Eközben a délelőtti óráktól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő délelőttől a Dunántúlon, főként annak északi és nyugati tájain egyre több helyen havazhat. A tartósan borult tájakon másutt is lehet hószállingózás. Az északnyugati, nyugati szelet napközben a középső országrészben élénk lökések kísérhetik – írja az Országos Meteorológia Szolgálat honlapja.Zalában már havazik, csúszós utakra kell számítani
Havasak, hókásásak, helyenként csúszósak az utak Zalában, ahol több baleset is történt már, ezért a rendőrség fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint ma leginkább a Dunántúli-középhegységben, Zalában, illetve a Dél-Dunántúlon várható néhány centiméteres hóréteg. A téli útviszonyok között a balesetek fő oka az, hogy a sofőrök nem, vagy csak lassan alkalmazkodnak a megváltozott időjárási, látási és útviszonyokhoz – írta meg az origo.hu.Változékony lesz az időjárás a jövő héten
A hét elején nyárias meleg és sok napsütés várható, szerdán ismét csapadékosabb lesz az időjárás. Utána visszatér a napsütés, de a hétvégén ismét lehűlésre, záporokra, zivatarokra kell készülni – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Szakértő: a magyar lakosság harminc százaléka időjárás-érzékeny
A magyar lakosság harminc százaléka időjárás-érzékeny, tavalyhoz képest idén háromszor többen fordulnak orvoshoz időjárás okozta problémák miatt - közölte Pintér Ferenc meteogyógyász hétfőn az M1 aktuális csatornán.Sok lesz a napsütés, de nagy hőségre nem kell készülni a jövő héten
Sok lesz a napsütés a jövő héten, de többször is várható elszórtan csapadék. Nagy hőségre nem kell készülni, a maximumok jellemzően 30 Celsius-fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Vasárnap felfrissül a levegő és csökken a felhőzet
Vasárnap felfrissül a levegő, keddig enyhül és csökken a hőmérséklet - írja a kiderül.hu.Jégesővel és viharos széllel is számolni kell
Hétfő délelőttől az ország keleti, majd déli részein zivatarok alakulhatnak ki - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. A felhőszakadás sem kizárt, akár 40 mm feletti csapadék is eshet rövid idő alatt.Mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten
Mintegy 10 fokkal lehűl a levegő a jövő héten, a hét közepén néhol csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.A hőség mellett zivatarokra is számítani kell Budapesten és több megyében
Több megyére a hőség és a várható zivatarok miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra. Zivatarveszély miatt a fővárosra, Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.Ajánljuk még