időközi önkormányzati választás
A szavazatok majdnem 75 százalékával nyert a Fidesz-KDNP jelöltje Kiskőrösön
A képviselő-választáson két jelölt indult: egy függetlenként, egy pedig a Fidesz-KDNP színeiben.Kammerer Zoltán nyerte a gödi időközi választást
Mint korábban megírtuk, vasárnap időközi választást tartottak Gödön, ahol az ellenzéki összefogás teljesen összeomlott, magával rántva a település vezetését. A polgármesteri székért a jobboldal által is támogatott olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán mellett a települést hónapok óta vezető alpolgármester és egy esélytelennek tartott civil jelölt indult.Befuccsolt az összefogás Gödön - Három településen tartanak időközi önkormányzati választást
Három településen tartanak ma időközi helyi önkormányzati választást: Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Adorjánházán polgármestert, míg Demjénben a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.Puzsér szerint „eggyel több a Gyurcsány”, mint kellene
Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában úgy vélekedett: szerepet játszhatott a jászberényi ellenzéki győzelemben a „gyurcsánytalanság” – írja az ATV. Puzsér szerint a DK „nem zsarolta be magát” Jászberénybe; ez lehetett a siker kulcsa, azonban nagypolitikai szinten még mindig képtelen levetkőzni magáról az ellenzék Gyurcsányt.Az ellenzéki jelölt nyerte a jászberényi időközi választást
A szavazatok több mint kilencven százalékos feldolgozottsága mellett Budai Lóránt nyerte meg Jászberényben az előrehozott önkormányzati választást. Sokat elárul, hogy bár Budai a Jobbik támogatását élvezte, nem vállalta fel egyik ellenzéki párt színeit sem.Ma kiderül, hogy a Márki-Zay Péterék pénzét elfogadó jászberényi jobbikos polgármester tud-e újrázni az időközin
Ma eldől, hogy a Hitlerről és Szálasi korábban kvázi pozitív kontextusban posztolgató, majd Jászberény német testvérvárosának vezetőivel náci himnuszt hallgattató jobbikos polgármester, Budai Lóránt marad-e a település vezetője vagy sem, ugyanis erről dönthetnek ma a jászberényiek az időközi önkormányzati választáson. A politikus körül azonban mostanában nem szélsőséges balhéi miatt volt hangos a sajtó, hanem azért, mert Márki-Zay Péter elismerte, hogy Budai kampányát is támogatják az amerikai dollárokból, de ezt a polgármester tagadta; csak azt ismerte el, hogy félmilliót kapott a volt baloldali miniszterelnök-jelölttől.Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kőröstetétlenben polgármestert, míg Jászberényben és Iregszemcsén a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.Öt perc – Karácsony „Kijivben”, a Momentum Novák Katalin irodájában járt (Videó)
Új év, új vlog a PS-en! Az Öt perc minden héten a legizgalmasabb eseményeket foglalja össze mellébeszélés nélkül, gyorsan, öt percben. Ha nincs több időd, hogy képbe kerülj a legfrissebb infókról, velünk biztosan nem kell csendben ülnöd a vasárnapi ebédnél! Ezen a héten Karácsony Gergely „kijivi” útjával foglalkozunk, ahol a főpolgármester a magyar embereket és nyelvünket is megtagadta, de a hét balfékjének kétes értékű díjáért is éles verseny volt. Részletek a videóban!Ajánljuk még