Október 4-én tartják az időközi választás Cserdiben Bogdán László halála miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 22. Október 4-én tartják az időközi polgármester-választást Cserdiben – írja az Index a valasztas.hu adatai alapján.
Időközi választást kell tartani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Koncz Ferenc halála miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 14. A múlt pénteken tragikus körülmények közt, motorbaleset áldozatául esett fideszes Koncz Ferenc választókörzetében, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os számúban időközi választást kell majd tartani – írja a 444.hu.
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, hogy végre megszabaduljanak a szoci polgármestertőlAmbrózy Áron Magyar ugar 2020 július 6. A koronavírus-járványnak köszönhetően nyert ugyan két hónapot Mohács szocialista polgármestere, de a veszélyhelyzet elmúltával, amint újra összeülhetett a közgyűlés, a képviselők éltek a lehetőséggel és feloszlatták magukat, amire korábban nem adott lehetőséget a járvány alatt életbe lépett különleges jogrend. Csorbai Ferencnek nemrég azt kellett megtanulnia, mi a különbség a koszorúér problémák és a koronavírus között, nemsokára pedig lehetősége lesz megismerkednie a valódi választással, amikor nem egyedül áll a rajtvonalon a vetélytársa váratlan halála után.
Feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület Szanyi Szilvia vezetési stílusa miattPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 3. Tiltakozásképpen feloszlatta magát a balatonfűzfői képviselő-testület a függetlenként induló Szanyi Szilvia „sajátos vezetési stílusa miatt”. A képviselők szerint a testületben és a polgármesteri hivatalban is rossz lett a légkör – írja a Magyar Narancs.
Országgyűlési képviselőt választanak Dunaújvárosban és környékénPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 16. Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén, a tisztségért hatan indulnak. A megye keleti részét lefedő, Dunaújváros központú egyéni választókerületben azért kellett időközi voksolást kiírni, mert az ott 2018 áprilisában parlamenti mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) tavaly októberben Dunaújváros polgármesterévé választották. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.
Időközi választást tartanak DunaújvárosbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 11. Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak vasárnap Dunaújvárosban, a voksoláson heten indulnak.
A Fidesz jelöltje nyert KeszthelyenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 9. Keszthelyen a Fidesz jelöltje, Sáringer-Kenyeres Marcell nyert. Azért kellett megismételt önkormányzati képviselői választást tartani, mert szavazategyenlőség alakult ki tavaly ősszel.
Hét településen tartanak időközi választástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 február 9. Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Balatonszabadiban, Kazsokon, Kistamásiban, Ortaházán és Kisbucsán polgármestert, Keszthelyen egyéni választókerületi képviselőt, Rábaszentandráson képviselőket választanak.
Áprilisban új polgármester- és képviselő-választást írhatnak ki MohácsonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 28. Várhatóan április közepén oszlatja fel magát Mohács képviselő-testülete. A Duna-parti városban az őszi önkormányzati választások előtt pár héttel hunyt el a korábbi polgármester, Szekó József, aki a Fidesz-KDNP jelöltje volt. Mohácsot most kisebbségben egy MSZP-s politikus irányítja.
Hét településen tartanak ma időközi választástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 január 26. Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót