időközi választások
Több mint kétharmad: történelmi győzelmet aratott a Fidesz az időközi választásokon
Múlt vasárnap időközi önkormányzati választásokat tartottak Magyarországon. 32 helyen indult Fidesz-KDNP-s - vagy a pártszövetség által támogatott - jelölt. Ebből 28 helyen győzött a jobboldal és csak 4 helyen (Újpest, Kiskőrös, Békéscsaba, Nyírpilis) veszített. A fideszes jelöltek átlagosan 66.7 százalékot kaptak, a második helyezettek csak 28 százalékot. Az időközi választások csak megerősítették az április harmadikai eredményeket, ezzel egyértelmű visszajelzést kaptak a baloldali ellenzéki pártok eddigi tevékenységükről – mutatott rá összegzésében az Alapjogokért Központ.Tizenegy település rendez időközi választást vasárnap
Tizenegy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást – írja az MTI. Most azokat a korábban kitűzött időköziket rendezik meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én életbe lépett veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani.Hadházy beismerte: szándékosan hallgatott Bíró László még korruptabb ügyeiről
Hadházy Ákos közösségi oldalán tett bejegyzésében értékelte a szerencsi időközi választásokat. Posztjának egyik legmeglepőbb része az volt, amikor arról beszélt, hogy vizsgálatai szerint Bíró László sokkal korruptabb volt, mint ahogyan azt a kormányközeli sajtó állította. A pártelnököket erről tájékoztatta is, de politikai érdekből a nyilvánosság elől szándékosan tartotta vissza az információkat.Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.Lázár szerint nem építés, hanem rombolás zajlik Hódmezővásárhelyen
Rendszeresen felvetődik, hogy nem volna-e célszerű időközi választást tartani Vásárhelyen, mivel a polgármester és a képviselőtestület láthatóan nem tud együttműködni – jelentette ki Lázár János országgyűlési képviselő a Rádió 7 pénteki, Napraforgó című műsorában.Időközi ellenzéki összefogásban reménykednek a csalódott baloldali pártok
Horváth Csaba a múlt héten azért hívta tárgyalóasztalhoz a Demokratikus Koalíciót, az LMP-t, a Párbeszédet, a Momentumot, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, valamint a Liberálisokat, hogy megállapodjanak egy esetleges előválasztás feltételeiről - írja a Népszava. A lap szerint ezek a szabályok kizárólag a józsefvárosi és a XV. kerületi időközi polgármester-választásra vonatkoznának, de a lap információi szerint a pártok hűvösen fogadták a javaslatot.Ajánljuk még