ifj. apró antal
A vörös polip különösen visszataszító csápja: Kende Péter, aki a KISZ propagandistájából Princz bizalmasa és ifjabb Apró barátja lett
Kende Péter az ELTE jogi karán végzett, majd közel tíz évig a KISZ egyre fontosabb kádere volt. Vezette a kommunista szervezet vezetőképző iskoláját és a budapesti propagandaosztályt is. Később átment a Siklósi Norbert vezette Lapkiadó Vállalathoz jogásznak, akkor, amikor a Lapkiadónál Siklósi különböző állambiztonsági, hálózati leányvállalatokat hozott létre, amelyekkel új lapokat indítottak. Kende volt az, akit a vállalat küldöttnek javasolt a „reformerek” felfutásának idején, rajta kívül a moszkvai tudósító Kerekes Andrást és a Kapu egyik alapítóját, Földesi Józsefet akarták küldeni. Utóbbi ugye a Kapu egyik legismertebb embere volt, azé az újságé, amelyet Siklósi részben állambiztonsági cége, az Interedition hozott létre. Kende a Pesti Műsort kapta meg, ő vezette a lapot, és az azonos nevű céget, amely mögé a Postabank és a Dunaholding is beállt. Princz Gáborék első lapja a Pesti Műsor lett, így találkozott újra a két KISZ-es, hiszen Princz is benne volt a KISZ kerületi bizottságában. Nem meglepő, hogy a szocialisták hatalomra kerülése idején, 1994-ben Kende lett a Postabank sajtóholdingjának a vezetője. Kende később két Orbán Viktort lejárató könyvvel vált hírhedtté, majd azzal, hogy megírták, közös cége volt a korábbi állambiztonsági tiszttel, Nagy Lajossal. Ekkor derült ki az is, hogy Kende jó barátja lett ifjabb Apró Antalnak, és cégében Apró Piroska korábbi titkárnője, a néhai Nagy Lajos felesége is benne volt. A vörös polip közelről, avagy Kende Péter felfutása.A Dobrev, aki ott se volt – egy hölgy az állambiztonsági, posztkommunista rokonság fogságában
Nagyapja a hírhedt kommunista főkáder, a Nagy Imre kivégzését követelő Apró Antal. Anyja, Apró Piroska már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról, később olyan állásokban dolgozott, amelyek a hírszerzők terepei voltak, aztán a "modellváltás" háttérembere lett. Néhai apja, Petar Dobrev bolgár impexes, gyaníthatóan kém vagy hírszerző, korai halála miatt nem igazán futhatta ki magát. Nagybátyja, ifjabb Apró Antal ex-állambiztonsági tiszt, aki egy diplomata sikertelen beszervezéséből írta a szakdolgozatát. A modellváltás során biztonság-technikai cégeket alapított, lánya és fia is azok vezetésében kapott szerepet. A párhuzam félelmetes: amíg Dobrev Klára anyja, Apró Piroska a pufajkás-ügynök Horn Gyula kabinetfőnöke volt, lányának már csak a szerencsétlen kiállású szigorúan titkos tiszt, Medgyessy Péter jutott, neki dolgozott alig harmincévesen. Aztán jött el a férje, Gyurcsány Ferenc ideje, de miután csúfosan megbukott és lejáratta magát, a klán most őt húzta elő. Dobrev Klára, az ember, aki ott se volt.Ajánljuk még