igen szolidaritás
Szanyi Tibor a Neoton korábbi énekesének államfői jelöléséről: nincs sok reményünk (Videó!)
A csütörtöki Pesti Riporterben Szanyi Tiborral, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltjével beszélgettünk annak apropóján, hogy a szocializmus újbóli bevezetését zászlajára tűző párt a Neoton Família egykori énekesét, Pál Évát javasolja köztársasági elnöknek. A szokatlan előéletű jelölt indításáról Szanyi elmondta, hogy miután a kormányoldal tett egy jelölést, addig "a többiek alukáltak", ezért eleget tettek ellenzéki feladataiknak. Annak kapcsán, hogy Pál Évának egyáltalán a jelöltségre mennyi esélye van, kifejtette, hogy bár 40 parlamenti képviselő támogatása kell a jelöléshez is, amelyet az ellenzék jelenlegi, az államfőjelölés kapcsán mutatott tétlensége miatt is nehéz lesz összeszedni, bízik abban, hogy van 40 olyan bátor ember, aki úgy dönt, választani szeretne államfőt, nemcsak megszavazni.Az ország összes kocsmáját meglátogatja az ISZOMM
Meg fogjuk látogatni az összes kistelepülés összes kocsmájának teraszát – ígérte Szanyi Tibor, az ISZOMM párt elnöke az ATV műsorában. Szanyi azt is bejelentette, hogy pártja a nettó kétszázötvenezer forintos minimálbérért aláírásgyűjtési akcióba kezd. Úgy vélekedett, hogy az említett összeg arányban állna a nyugat-európai munkások minimálbérével.Szanyiék szerint az MSZP-ben megtorolják az őszinte szót a tagság nyakán élősködő korrupt vezetők
Álláspontunk szerint egy normális baloldali pártban legfeljebb szomorú kivétel lehet egyes tagok, alapszervezetek, netán megyei szervezetek kizárása, illetve feloszlatása. Az MSZP-ben viszont az őszinte szó ma már statáriális megtorlást vált ki a tagság nyakán élősködő vezetők részéről – hangsúlyozták a Pest megyei szervezet megszüntetésére és Mesterházy Attila támogatóinak kiszórására reagálva Szanyi Tiborék közleményükben, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.Szanyi Tibor: Az Index a kapitalizmus áldozata lett
A kapitalizmus áldozatának tartja az Index szerkesztőségét Szanyi Tibor. Az MSZP volt alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) alapítója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az elmúlt időszakban néhány cég marionettbábujává vált a lap, amit az újságírók már nem bírtak elviselni.Szociális Operatív Törzs alakult hazánkban a dolgozó nép védelméért
Nem a Népszabadság legpatinásabb munkás-paraszt összefogást hirdető éveit kívánjuk romantikusnak vélt hangulatban megidézni, de a SZOT létrejötte sokban megidézi a kádári Magyarország mozaikokban való továbbélését századunkban is. A Szakszervezetek Országos Tanácsa helyett a koronavírus apropóján Szociális Operatív Törzs néven újjászülető neokommunista panoptikumot pedig nem más, mint a szociktól kibukott Szanyi kapitány és magányos pártja jegyzi.Szanyi Kapitány szerint a kormány húsvéti merényletre készül
A keresztények legszentebb és legfontosabb ünnepén Szanyi Tibor volt szocialista politikus úgy gondolta, neki is érdemes néhány gondolatot megosztania közösségi oldalán. Persze, most sem okozott csalódást az IGEN Szolidaritás mozgalom forradalmi vezére, aki a “közalkalmazottakkal szembeni "húsvéti merényletről” fogalmazza meg fura vízióit, miközben akasztókötelet emleget.Elrajtolt Szanyi Tibor új pártja
Megkezdte működését a Szanyi Tibor volt szocialista politikus és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor által alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom – jelentette be az új párt elnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten. Huszti Andrea korábbi szakszervezeti aktivista, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnökségi tagja hangsúlyozta: az Igen Szolidaritás legfőbb célja "a szociális válság megszüntetése".Ajánljuk még