Pesti Srácok

Szanyi Kapitány szerint a kormány húsvéti merényletre készül

null

A keresztények legszentebb és legfontosabb ünnepén Szanyi Tibor volt szocialista politikus úgy gondolta, neki is érdemes néhány gondolatot megosztania közösségi oldalán. Persze, most sem okozott csalódást az IGEN Szolidaritás mozgalom forradalmi vezére, aki a “közalkalmazottakkal szembeni "húsvéti merényletről” fogalmazza meg fura vízióit, miközben akasztókötelet emleget.

Amióta kizárták/kilépett a Magyar Szocialista Pártból, Szanyi Tibor még inkább turbófokozatra kapcsolt: mozgalmat alapított, a közösségi portálon pedig gigantikus sikerként már 1600 követőre is szert tett. Szinte érthetetlen, hogy csak ennyien kedvelik, pedig a politikai sci-fi kategóriába sorolható tartalmak tényleg szórakoztatóak - néha. S bár Szanyitól megszokhattuk a furcsa visekedést, a húsvéti bejegyzésén azért mi is meglepődtünk. A szocialisták egykori fenegyereke ugyanis kijelentette: akasztókötél van a közalkalmazottak nyakán. A fura képzettársítást pedig képes volt megfejelni azzal, hogy a kormány húsvéti merényletre készül.

– írja. A Kapitány azonban kissé túlreagálta a dolgot, hiszen valójában arról van szó, hogy november elsejétől megszűnne a kulturális intézményekben dolgozók közalkalmazotti státusza egy törvénymódosító-javaslat szerint, és munkaviszonnyá alakulna át. A szöveg szerint a munkáltatónak július 1-ig kell tájékoztatnia a közalkalmazottat a jogviszony átalakulásáról, majd július 15-ig új ajánlatot kell tennie. Így a húsvéti merénylet víziója a nyakukban akasztókötéllel járkáló közalkalmazottakról valóban különös, még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy kinek a fantazmagóriájáról van szó. A magunk részéről kezdünk komolyan aggódni Szanyi Tiborért, akiről az is kiderült, hogy mindenhez (is) ért. Most tekintsünk el attól, hogy valószínűleg nincsen tisztában azzal, hogy jogsértő magatartásra buzdítja a magyar közalkalmazottakat, ami az uszítás, lázítás kategóriájába sorolható cselekmény és nézzük, még milyen látomások gyötrik a levitézlett politikust. Szombaton a varosikurir.hu-n sikerült publikálnia egy mélyenszántó dolgozatot "Mindenki vár, retteg, reménykedik – Bekövetkezett az elképzelhetetlen" címmel. Ebben egyebek mellett képes leírni azt, hogy katasztrófális erőforráshiány lépett fel az egészségügyben. "Repülők alig járnak, vonatok úgy-ahogy, botladozik a gépkocsiforgalom. Látjuk. Mindenki vár, retteg, reménykedik." – írja Szanyi, aki természetesen a kormányt teszi felelőssé mindenért (is). De sejtjük egyébként, honnan jöhettek a vaskos gondolatok Szanyi úr fejébe, elég csak végignézni a közösségi oldalát, ahol egy április 10-i bejegyzés szerint az IGEN Szolidaritás Facebook oldalán hatalmas buli volt.

PestiSracok facebook image
Nem mertük belinkelni a fantasztikus buli oldalát...

Képzeljék, élőben kapcsoltak egy bizonyos DP Morgan DJ-t, akinek a szettjét hallgatva minden kérdésünkre választ kaptunk. (A mulatság pedig valószínűleg annyira jól sikerült, hogy még mindig tart.)

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még