ii. erzsébet
Putyin: A királynő elvesztése jóvátehetetlen
Az orosz elnök is megszólalt II. Erzsébet halálával kapcsolatban. Putyin orosz elnök részvétét fejezte ki Nagy-Britanniának II. Erzsébet királynő „jóvátehetetlen elvesztése” után – adta hírül a Guardian.III. Károly királysága
II. Erzsébet több történelmi korszakon keresztül volt Anglia királynője. Pontosabban az Egyesült Királyság uralkodója, Viktória királynő formális örököse, valójában meg egy demokratikus állam államfője, körülbelül annyi hatalommal, amennyivel a protokolláris hatáskörrel rendelkező államfők manapság rendelkezni szoktak. Eldönthetetlen, hogy valójában mekkora hatása volt a folyamatokra, de uralkodásának első évtizedeiben bizonyosan olyan erővel testesítette meg a nemzete egységét, amit még az ellenfelei sem vitattak el tőle. A legenda az, hogy még a munkáspárti miniszterelnökökből is "monarchistát" tudott csinálni, személyével fenn tudta tartani a botrányok tépázta királyi család tekintélyét. És ez a tekintély az, ami nélkül nincs "Anglia".Ferenc pápa a királynő hitét és kötelességtudatát méltatta részvétnyilvánító üzenetében
Ferenc pápa a brit királyi családnak címzett részvétnyilvánító üzenetében a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő hitét és kötelességtudatát méltatta.Károly herceg nincs többé, csak III. Károly
III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia – közölte csütörtök este a Clarence House, az eddigi trónörökös londoni hivatala.Részvét – Novák Katalin és Orbán Viktor is megemlékezett II. Erzsébetről
A világ vezetői sorra búcsúznak II. Erzsébet királynőtől. A 96 éves korában elhunyt brit uralkodóról megemlékezett Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is.London Bridge is down – 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő
London Bridge is down – ezzel a mondattal tudatták az Egyesült Királyság politikai vezetőivel, hogy elhunyt II. Erzsébet királynő. A királynő halálával lezárult a több mint hét évtizedes uralkodása, amivel a leghosszabb ideig regnáló uralkodóként vonult be a brit történelembe. A királynőt a családja körében, a Skóciában található balmorali kastélyban érte a halál. Nagy-Britannia és a Nemzetközösség országai gyászba borulnak. Az uralkodót a trónon elsőszülött gyermeke, Károly walesi herceg követi.II. Erzsébet királynő az ünnep alkalmából köszöntötte Novák Katalint
II. Erzsébet brit királynő a magyar nemzeti ünnep alkalmából közreadott levelében köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnököt és a magyar népet.70 éve a brit trónon – Hatalmas koncerttel köszöntötték a királynőt platinajubileumán
Hatalmas koncerttel köszöntötték szombat este Londonban a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából. A 96 esztendős II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit a jobb időjárás reményében júniusban tartják. Így volt ez az 1977-es ezüstjubileumon, a 2002-ben tartott aranyjubileumon és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi ünnepségeken is. A júniusi időpontot indokolja az is, hogy az uralkodó közismerten nem tartaná illőnek, ha édesapja halálának emléknapján ünnepelné az ország az ő trónra lépésének évfordulóit.Uralkodásának 70. évfordulója alkalmából köszöntötte Novák Katalin Erzsébet királynőt
II. Erzsébet trónra lépésének hetvenedik évfordulója, platinajubileuma alkalmából üzent a magyar köztársasági elnök az angol királynőnek. Novák Katalin üzenetében nemcsak mint államfő, hanem „mint nő és anya” üzent a királynőnek.Ajánljuk még