ilhan omar
Belpolitikai vitába torkollott a palesztin származású amerikai demokrata képviselőnő vitája Izraellel
Rashida Tlaib egy palesztin származású amerikai demokrata képviselőnő, aki álszent csiki-csukizásával még jobban felszította a palesztin-izraeli ellenségeskedést. Ahogy korábban a PestiSrácok.hu is megírta, Donald Trump amerikai elnök kérte Izraelt, hogy utasítsa el két demokrata képviselőnő, a szomáliai származású muzulmán Ilhan Omar és a palesztin gyökerekkel rendelkező Rashida Tlaib beengedését a zsidó állam területére, hiszen az elnök szerint gyűlölik Izraelt és csak kárt akarnak okozni. Végül az izraeli belügyminiszter engedélyezte Tlaib belépését, aki arra hivatkozott, hogy kilencvenes éveiben járó nagymamáját szeretné meglátogatni palesztin területen, hiszen vélhetően utoljára láthatja. Miután megkapta az engedélyt, Tlaib hangnemet változtatott és kijelentette, hogy nem utazik Izraelbe, nem alázkodik meg a zsidó állam előtt. A mainstream média számára természetesen az események alakulása ekkor már nem volt túl érdekes. Lehet, hogy az idős nagymama csupán politikai eszközként szerepelt a baloldali képviselőnő repertoárjában? Az izraeli belügyminiszter szerint legalábbis igen, aki így reagált: "Izrael iránti gyűlölete nagyobb, mint a nagyanyja iránti szeretet". "Néhány ember csinált valamit" - Bagatellizálta az ikertornyok elleni terrortámadást a demokraták üdvöskéje
Egy amerikai muzulmán politikusnő szerint a new york-i World Trade Center elleni 2001. szeptember 11-i terroristatámadás csupán annyit jelent, hogy "néhány ember csinált valamit", téma lezárva. A szóban forgó elfogadó, liberális muszlim képviselőnőt Ilhan Omarnak hívják: ő a demokraták egyik új üdvöskéje, aki nem először hozza nehéz helyzetbe a liberálisokat agresszív és vállalhatatlan nézeteivel. Legutóbb antiszemita kijelentéseket tett, majd a több ezer halálos áldozatot eredményező terrortámadást bagatellizálta el, de mindez nem érte el pártja vezetőinek ingerküszöbét, a republikánusok és Donald Trump idegeit azonban erősen megtépázta. Tette mindezt, mint amerikai képviselőnő. Már a hozzáállás maga után vonná liberális mércével a lemondást, meghurcolást, örökös száműzetést - ehhez képest a magukat érzékenynek nevező demokrata potentátok többször védték már meg Omart elvtelenül, a saját maguk által hangoztatott erényeket sárba tiporva. Amerikában is nagy a baj. Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban