illegális bevándorlás
Bakondi: a migráció jelentős nyomás alatt tartja a határokat
Az Európába tartó migráció jelentős nyomás alatt tartja a külső határokat és problémát okoz a mindennapokban – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban. Bakondi György a videóban úgy fogalmazott, a brüsszeli apparátus elsősorban a migráció legalizálásán és kedvező színben történő feltüntetésén dolgozik.Illegális bevándorlókat tartóztattak fel az éjjel Csongrád-Csanád megyében
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba az éjszaka folyamán, újabb 18 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.Több száz migráns érkezett a dél-olaszországi Crotone kikötőjébe
Olasz sajtóértesülések szerint két csoportban négyszázkilencven migráns érkezett vasárnap a dél-olaszországi Crotone kikötőjébe.Menczer Tamás: a bevándorlási veszély rendkívül súlyos, kötelességünk a határ védelme
A határ védelme a kötelességünk – jelentette ki Menczer Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára megjegyezte, hogy a kötelező kvóta még mindig a brüsszeli tervek között szerepel. Az államtitkár a koronavírus-járványról azt mondta, hogy amiben nemzetközi konszenzus látszik, az az oltás fontossága.Bakondi György: jelentős a nyomás a magyar határon
A magyar határon jelentős a határsértők okozta nyomás: 2015 óta idén a legmagasabb az elfogott határsértők száma, továbbá körülbelül 1200 ember ellen indítottak embercsempészés miatt eljárást – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán.Hatszázezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok hét év alatt
Az elmúlt hét évben több mint hatszázezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, és csak idén ez a szám meghaladta a 120 ezret – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán, a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.Több mint nyolcszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Péntektől vasárnapig 827 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. Az előző héten összesen kétezer migránst tartóztattak fel a hatóságok. Embercsempészés miatt negyven gyanúsított ellen indult eljárás – derül ki a rendőrségi összesítésből.Embercsempészek vesztegethették meg a Temes megyei határrendőrség főbiztosát
Őrizetbe vették és Bukarestbe vitték kihallgatásra csütörtökön a román határrendőrség temesvári regionális parancsnoksága illegális migráció elleni szolgálatának vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy embercsempészektől kapott rendszeresen csúszópénzt szolgálati kötelessége elmulasztása és a bűnözőket segítő információk szolgáltatása fejében. A határrendőrségi főbiztos és a többi gyanúsított ellen bűnszövetkezet létrehozása, vesztegetés elfogadása és hivatali titoksértés gyanújával indult bűnvádi eljárás.Embercsempész hálózatot buktatott le a magyar rendőrség
A gyanú szerint húsz év körüli fiatalok szállítottak illegális migránsokat az osztrák-magyar határhoz. A fuvarokat egy Magyarországon tartózkodó szír férfi szervezte. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és vádemelést javasolnak a bűnszervezet nyolc tagjával szemben.Ajánljuk még

















