illés györgy
Az emberi pokol legmélye, irodalmi stílusban – Különleges olvasmány Illés György új kötete a GULAG-ról
A XX. század két embertelen borzalmáról, vagyis a bolsevik és a náci terror gyötrelmeiről nem lehet eleget beszélni. Nemcsak azért, mert bizonyos értelemben kibeszéletlen mindmáig ez a két szörnyűség, hanem azért is, mert ha időről-időre felelevenítjük azt, hogy milyen borzasztó dolgokat tudott művelni az ember ideológiai vagy faji alapon, akkor talán elejét vehetjük annak, hogy az iszonyat megismétlődjön. Nagyon fontos, hogy a tényszerűségeken alapuló, nélkülözhetetlen történelmi áttekintések mellett szépirodalmi művek is foglalkozzanak a témával. Ezért tekinthető különleges értéknek Illés György nemrégiben megjelent, „Egy magyar a GULÁGON” című regénye. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.