Az emberi pokol legmélye, irodalmi stílusban – Különleges olvasmány Illés György új kötete a GULAG-ról
Szovjetunió, 1940-es, 50-es évek
Tomas Kizny lengyel fotómûvész kiállításának egyik fotója. A mûvésznek az 1990-es évek elején, az egykori Gulag táborok helyszínén készült fotóiból és a Memorial Egyesület - amely a sztálinizmus áldozatainak emlékét õrzi Moszkvában - dokumentumaiból nyílik kiállítás 1999. április 30-án Budapesten, a Zrínyi Nyomda egykori épületében.
MTI Fotó: Reprodukció
A XX. század két embertelen borzalmáról, vagyis a bolsevik és a náci terror gyötrelmeiről nem lehet eleget beszélni. Nemcsak azért, mert bizonyos értelemben kibeszéletlen mindmáig ez a két szörnyűség, hanem azért is, mert ha időről-időre felelevenítjük azt, hogy milyen borzasztó dolgokat tudott művelni az ember ideológiai vagy faji alapon, akkor talán elejét vehetjük annak, hogy az iszonyat megismétlődjön. Nagyon fontos, hogy a tényszerűségeken alapuló, nélkülözhetetlen történelmi áttekintések mellett szépirodalmi művek is foglalkozzanak a témával. Ezért tekinthető különleges értéknek Illés György nemrégiben megjelent, „Egy magyar a GULÁGON” című regénye.
Aki szeretne bepillantást nyerni az egykori szovjet koncentrációstábor-rendszer, a GULAG mindennapjaiba, annak számára kötelező olvasmányként ajánlható a Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin monumentális szociográfiája (A GULAG-szigetcsoport) és kisregénye (Ivan Gyenyiszovics egy napja), valamint Varlam Salamov megrázó novellagyűjteménye (Kolima), amelyek plasztikus ábrázolással tárják fel a sztálini táborok rémségeit.
A legelső tábor – amint azt Szolzsenyicintől is tudhatjuk – a messzi északon, a Jeges-tengeren lévő Szoloveckij-szigetek legnagyobb szigetén jött létre. Itt eredetileg egy ortodox kolostor volt, amely még a cári időkben létesült. A hely ideális volt a bolsevisták számára: zord éghajlaton, mindentől messze feküdt, így igazán méltó büntetés lehetett annak, akit ide száműztek. Nem csoda, hogy hamar felfedezték és meglátták benne a lehetőséget, így jött létre itt az első büntetőtábor. Arra is hamar ráeszméltek, hogy a Szoloveckij-szigetekhez hasonló zord, világtól elzárt helyeken nem csupán elszigetelni lehet a társadalomtól a nem kívánatos személyeket, de el lehet velük végeztetni azokat a munkákat, amelyekre rendes fizetésért nemigen lehetne munkaerőt találni.
Az elítéltek persze nemcsak a távoli területeken építették a Szovjetuniót, szinte minden jelentős nagyberuházás létrejöttében szerepet játszottak. A Javító- és Munkatáborok Főigazgatósága (azaz a GULAG) létrehozásáról szóló határozatot 1930. április 15-én írta alá Sztálin, így hivatalosan ez a dátum a GULAG születésnapja, jóllehet már jóval előtte létezett a táborrendszer, sőt, a főigazgatóság létrehozására éppen azért volt szükség, hogy a javában működő mechanizmus intézményi keretek közé kerüljön, és ezáltal szervezettebbé és egyben ellenőrizhetőbbé váljon.
Nekünk, magyaroknak sajnálatos kapcsolatunk van a hírhedt szovjet koncentrációstábor-rendszerrel, a GULAG-gal. Ha egy alig tízmilliós nemzet tagjai közül megközelítőleg nyolcszázezer megjárja a táborokat, akkor elmondható, hogy arányaiban talán a legnagyobb szenvedés a mi nemzetünket érte.
A magyarokat mintegy ezer munkatáborban szórták szét, és sajnos igen nagy arányban kerültek zord időjárású, embert próbáló helyekre. Sokan töltötték le részben vagy egészben a büntetésüket Magadanban, Kolimán, Vorkután, Norilszkben, a Donyecki-medencében lévő kőszénbányákban, vagy éppen a hatalmas kazahsztáni táborrendszer valamelyik táborában. Sokat számított a fizikai állapot is. Akit gyengébbnek ítéltek meg, szerencsés esetben megúszhatta egy kevésbé zord éghajlatú terület erdőkitermelésével, vagy valamelyik délebbi országrész kolhozával is.
Miután érintettségünk nagyon jelentős volt ezen szörnyűségekben, rendkívül fontos, hogy ezt rendszeresen felidézzük, beszéljünk róla, és tudassuk az ifjabb, már szerencsésebb korba született generációkkal, hogy elődeink a nem is oly távoli múltban milyen szenvedéseket éltek át. Ehhez segíthet hozzá bennünket Illés György író, irodalomtörténész „Egy magyar a GULÁGON” című, nemrégiben megjelent regénye is, amely az irodalmi nyelvezetet ötvözi a tényszerűen megtörténtekkel, és egy kitalált főhős – Bodnár István húsz éves műszerész – életútján keresztül villantja fel számunkra a sztálini pokol legmélyebb bugyrait.
A szerző – aki immáron túl van a harmincadik kötetén – kellő alázattal és elkötelezettséggel nyúlt a témához, hiszen bár személyes, családi érintettsége nincs a szovjet táborrendszer rémségeivel, ám mint a rendszerváltozás után létrejött Moszkvai Magyar Kulturális Intézet első igazgatóhelyettese, csakhamar szembesült a GULAG magyar vonatkozásaival. Igazgatóhelyettesként ugyanis kapcsolatba került az egykoron tíz évig Kolimán raboskodó Menczer Gusztávval, aki a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) alapító-elnökeként a rendszerváltást követően lázasan kutatni kezdte a GULAG magyar áldozatait. Végül Menczer Gusztáv és Illés György évekig tartó közös munkálkodása eredményeként több mint ötvenezer honfitársunkat sikerült név szerint azonosítani az egykori rablistákból.
Illés György itt és ekkor szembesült igazán azzal, hogy milyen drámai veszteségeket okozott nemzetünk számára is a GULAG. Ez alapján nem véletlen, hogy – más történelmi korok megidézése után – ezúttal ebben a témában írta meg regényét. Az „Egy magyar a GULÁGON” című regény párhuzamba állítható akár Salamov Kolimájával, akár Szolzsenyicin Ivan Gyeniszovics egy napjával, mert különlegességét éppen az adja, hogy teljesen realisztikusan, minden írói túlzás alkalmazása nélkül meséli el a borzalmakat. Teszi mindezt úgy, hogy az olvasó azonosulni tud a főhős, Bodnár Istvánnal, a megtapasztalt és átélt szenvedéseket pedig bár nem dramatizálja túl, ám azokat mégis – vagy talán éppen ezért – mélyen átélhetjük.
A kötet további méltatása helyett álljon itt zárszóként egy rövid idézet Menczer Erzsébet, SZORAKÉSZ-elnök előszavából:
Illés György író, irodalomtörténész papírra veti az alig elmondhatót. Feltárja a sztálini törvénygyalázás és a megtorlás borzalmait. Az olvasó szíves figyelmébe ajánlva a történelmi igazság lényegét, a bolsevizmus kegyetlen valóságát tárja a világ elé. Harminc évnyi kutatómunka eredménye ez a lebilincselő, ugyanakkor mélyen megrázó, a kor teljes valóját feltáró mű, mely több, mint egy egyszerű irodalmi elbeszélés. Sokkal inkább korrajz, történelmi tények feltárása, az elhallgatott sötét múlt igaz bemutatása.
…
A történelmi regény hősének története összenőtt a XX. századdal, annak szerves része. Csupán az a kérdés, hogy az utókornak miként mondják el mindazt, amit ma már történelemnek hívnak. Nos, erre a választ Illés György adja meg, azzal és ahogy megírta ezt a remekművet. Nem kis feladat elé állítva az olvasót, aki szerencsés csillagzat alatt születve nem ismeri a valós magyar történelmet. Talán e könyv elősegíti a tisztánlátást, és gondolkodásra készteti az értő embert, aki nem élte át a XX. század legsötétebb korszakát. Az író minden sora igaz, higgyék el nekem, hiszen a valóságot magam is megtapasztaltam szüleim sorsán keresztül, akik tíz éven keresztül a GULAG rabtelepeinek lakói voltak.
Vezető kép: Kényszermunkát végeznek a foglyok egy GULAG-rabtelepen. Fotó: MTI-reprodukció
