imf
Matolcsy: Jó hír, ha már az IMF is úgy látja, hazánk Európa gazdasági élmezőnyébe tartozhat a járvány után
A geopolitikai térben is a sikeres válságkezelést véghezvivő országok megerősödnek, míg a tétovázó, látszatvitákat folytató régiók végérvényesen elsüllyedhetnek – jelentette ki Matolcsy György, a jegybank elnöke a Figyelőnek adott interjúban, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt száz évben soha olyan felkészülten nem nézhetett szembe válságszituációval, mint jelenleg. Matolcsy György az IMF legújabb elemzését, amely szerint jövőre már újra az európai élmezőnybe tartozhat hazánk, úgy kommentálta: korábban komoly vitái voltak a kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben kedvező véleménnyel vannak Magyarországról.IMF: Hat évtizede először stagnálhat a gazdaság Ázsiában
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén – hat évtizede először – megáll a gazdasági növekedés az ázsiai országokban, mivel a koronavírus-járvány példátlan méretű csapást mért a régió szolgáltató szektorára és nagy exportpiacaira.Szakértő: Az IMF már egyáltalán nem tekinti unortodoxnak a magyar gazdaságpolitikát
Megváltozott az utóbbi időszakban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországhoz való hozzáállása, már nem tekinti például unortodoxnak a magyar gazdaságpolitikát – mondta Szakáli István Loránd, a Századvég vezető elemzője csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.IMF: az EU-ban Málta után a magyar gazdasági teljesítmény csökken a legkevésbé az idén
Az Európai Unióban az idén a magyarországi bruttó hazai termék fog Málta után a legkevésbé csökkenni a járványvédelmi korlátozások miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2020-2021-es világgazdasági prognózisának kedden publikált előzetese alapján.A Nyugat-Balkán elesett, IMF hiteleket vesz fel a régió
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Észak-Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának sürgősségi hitellel segít az új típusú koronavírus-járvány kezelésében, de a régió többi országa is kért már segítséget az IMF-től - derül ki helyi sajtójelentésekből.Az IMF az 1930-as éveket idéző válságra számít
Kristalina Georgieva, az IMF igazgatója szerint olyan visszaesést fog elszenvedni a világ, amit utoljára az 1930-as években, a nagy gazdasági világválságnál tapasztalt meg az emberiség. A közgazdász szerint a járvány utáni helyreállítási szakasz elnyúlik: még 2021-ben is a romokat fogjuk takarítani.Lélegeztetőgépre tette a koronavírus Romániát: 400 millió euró hitelt vettek igénybe a Világbanktól a járvány megfékezésére
Románia 400 millió euró hitelt kapott a Világbanktól a koronavírus-járvány megfékezésére azon rendkívüli hitelprogram keretében, amelyet a tagországok 48 órán belül igénybe vehetnek egészségügyi és természeti katasztrófahelyzetek esetében – közölte pénteken a Világbank.Magyarország lemaradt - Románia már most hitelből tartaná magát lélegeztetőgépen
Talán még Gyurcsány Ferenc is félretette az üveget és izgatottan nyalta meg a szája szélét a hír hallatán: Románia IMF hitelért folyamodik. A román pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjúban tárta a közvélemény elé, hogy ellenzékünk mintaállama feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), mivel már most majdnem a duplája az államháztartás becsült hiánya, mint amivel a költségvetés elfogadásakor számolt a román kormány. Kíváncsian várjuk, hogy az elképzeléseikkel egybevágó intézkedés hallatán, mikor teszi át működésének székhelyét Orbán válságkezelésétől élhetetlenné vált hazánkból az ellenzéknek nevezett neomarxista ernyőszervezet, az általuk bálványozott, gyurcsányista dísztópiába süllyedő Bezzegromániába.A Jobbik is Gyurcsány kottájából játszik, a kieső bérek majdnem teljes összegét kérik számon a kormányon
Garantálja a kormány a koronavírus-válság miatt veszélybe került állásokban dolgozó magyarok kieső bérének legalább négyötödét - sürgette hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Hangsúlyozta, ezzel elkerülhetők a "válságörvények", azaz, hogy bekövetkezzen egy, a devizahitel-válsághoz vagy a kilakoltatások özönéhez hasonló társadalmi kataklizma.Ajánljuk még