imf
Lebukott az IMF – Beáldozta a görögöket az eurózónáért
Súlyos felelősség terheli a Nemzetközi Valutaalap vezetőségét az eurózóna válságáért – írja az ATV a Telegraph információira hivatkozva, amelynek birtokába került az IMF független kiértékelő hivatalának lesújtó jelentése. A riportból egyértelműen kiderül, a Valutaalap Görögország feláldozásával kívánta megmenteni az eurózónát.Bíróság előtt az IMF vezetője
Bíróság előtt kell számot adnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről - határozott pénteken a francia Semmítőszék. Lagarde-ot közpénzek kezelésével kapcsolatos gondatlansággal vádolják, amiért 2008-ban, még francia gazdasági és pénzügyminiszterként lehetővé tett egy 403 millió eurós (126 milliárd forint) nagyságrendű kártérítési kifizetést az állam részéről Bernard Tapie üzletembernek.Ajánljuk még