Pesti Srácok

Demjánénak már két éve gyanús volt a kémkedéssel vádolt üzletember

Demjánénak már két éve gyanús volt a kémkedéssel vádolt üzletember

A Demján Csoport két éve büntetőfeljelentést tett a most kémkedéssel megvádolt üzletember. A cég azokra a hírekre reagált, amelyek szerint előzetes letartóztatásba került két férfi, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kémkedett Magyarországon.

Az atlatszo.hu hétfőn írt arról, egy ügyvédre hivatkozva, hogy a hatóságok az Egyesült Államoknak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak kémkedéssel gyanúsítják M. N.-et, az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát és a cég magyarországi képviselőjét, B. B. Sz.-t. Az üzletember ügyvédje nonszensznek minősítette az eljárást, ezt egyebek mellett azzal indokolva, hogy az ügy nyomozati iratai nincsenek titkosítva, mint az más kémkedési esetekben szokásos. Állítása szerint a nyomozati anyagban semmi olyan nincs, ami alátámasztaná a gyanút. A valasz.hu szerdai cikkében azt írta, úgy tudják, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

A Demján Csoport közleményében azt írta, a vállaltcsoporthoz tartozó EUROINVEST Zrt. 2006-ban hozott létre közös vállalatot, az IBM magyarországi disztribútorával, a Polygon Kft.-vel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven. A vállalat célja olyan szoftverek fejlesztése volt, amelyek segítettek volna a bevásárlóközpontok pénztárrendszereinek korszerűsítésében.

PestiSracok facebook image

Hozzátették, hogy a DAIS Zrt. operatív menedzsmentje és vezérigazgatója - M. N. - elérhetetlenné vált, és 2013-ban az EUROINVEST részéről delegált vezetők lemondtak tisztségükről. A DAIS Zrt. 2014-ben felszámolás alá került, azóta felszámolóbiztos irányítja. Az EUROINVEST 2014. január 18-án büntető feljelentést tett M. N. ellen.

A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva szerdán nem nyilatkozott.

Csütörtökön Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, a két gyanúsított előzetes letartóztatását december 2-án rendelte el a bíróság, majd azt három hónappal meghosszabbították, így a kényszerintézkedés április 2-áig tart.

A kényszerintézkedést megalapozó indokok a két gyanúsított esetében ugyanazok. A törvényszéki szóvivő azt is elmondta, hogy az egyik gyanúsított elfogását követően kitépte magát az őrzője fogásából, megkísérelt elfutni. Ez a magatartás megfelel „a szökés kísérletének" - fogalmazott Póta Péter, hozzátéve, ez indokolja az előzetes letartatás elrendelését. Megjegyezte továbbá, hogy ugyanezt a gyanúsítottat nem találták bejelentett lakcímén, tartózkodási helyén, csak a nyomozók adatgyűjtése révén akadták rá életvitelszerű tartózkodási helyére. A bűncselekmény tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére és a szökés kísérletére tekintettel a bíróság arra jutott, hogy a gyanúsított szabadlábon megszökne, elrejtőzne, ezért a legsúlyosabb kényszerintézkedésre van szükség - fejtette ki Póta Péter. A végzés rögzíti azt is, hogy mindkét gyanúsított esetében tartani kell a bizonyítás megnehezítésétől is.

A szóvivő elmondta, az eddigi adatok szerint az egyik gyanúsított rávette a másikat, valamint az eljárásban szereplő több tanút, hogy a kapcsolattartásukról valótlan vallomást tegyenek, továbbá az egyik gyanúsított hollétére vonatkozó adatokat hallgassák el a nyomozók elől. Arra is van adat, hogy a gyanúsítottak és a vallomást tevők külön mobiltelefonokat használtak kapcsolattartásra. Továbbá a nyomozóhatóságok adatgyűjtésük során tanúvallomásokat tartalmazó jegyzőkönyveket is találtak. Ezek a körülmények arra utalnak, hogy a két gyanúsított más büntetőeljárásban is tett már kísérletet a bizonyítás meghiúsítására, megnehezítésére. Így feltehető, hogy ha szabadlábra kerülnének, akkor a tanúként kihallgatandókat befolyásolnák, összebeszélnének, a bizonyítékok elrejtésével a bizonyítás meghiúsítására törekednének - fejtette ki a törvényszéki szóvivő.

Forrás: MTI Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.