Egy budapesti strandnál a magyar rendőrök fogták el az FBI által 2012 óta keresett injekciós zsarolótPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 augusztus 18. Újabb nemzetközi sikerről számolt be honlapján a rendőrség. A Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési nyomozói és a Készenléti Rendőrség fejvadászai együtt fogták el egy fővárosi strandnál a hírhedt New Haven-i injekciós zsarolót. A román–magyar kettős állampolgárságú férfit 13 éve körözte az FBI. Stefan Alexandru – akit az egyik legveszélyesebb bűnözők egyikeként kerestek – társaival még 2007-ben rabolt ki úgy egy párt, hogy a nőt és élettársát megkötözte, késsel és pisztollyal sakkban tartották őket, majd beléjük fecskendeztek egy olyan szert, amiről azt állították, hogy halálos vírus. Az ellenanyag átadását egy nagyon magas összeg megfizetése esetén adták volna át nekik. A fizetésre csak azért nem került sor, mert a pár bankja – korábbi, hasonló esetekből tanulva – megtagadta a fizetést. A rablók elmenekültek. Stefan Alexandru budapesti tartózkodásának felderítése első körben a miskolci rendőrök sikere volt.
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről Forró drót december 2. Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről.
Szívszorító pillanatok Lehoczki-Spider László temetésén: Hope nem érti, hova ment a gazdi Forró drót december 5. Szívszorító pillanatoknak lehettünk ma tanúi Miskolcon, Lehoczki-Spider László temetésén.
Echte lakatos a csapatban: Magyar Péter minisztere lehet az MSZP lakatos végzettségű elnöke Forró drót december 5. A Mandiner értesülése szerint Magyar Péter tárgyalt az MSZP elnökével arról, hogy Komjáthi Imre munkaügyi miniszter, vagy államtitkár lehet a Tisza-kormányban.
Ruszin-Szendi Romulusz konkrétan elismerte, hogy a Tisza Párt választási csalásra készül Forró drót december 4. A jó képességű Rémusz bácsi kamerák előtt részletezte a szerveződő tiszás csalásokat.