innovációs és technológiai minisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium: A klímavédelem a gazdasági növekedést erősíti
A klímavédelem nem ellentétes a gazdasági növekedéssel, hanem egymást erősítő célok – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn, az M1 aktuális csatornán. Kaderják Péter kiemelte, hogy a klímavédelmi célokat úgy kívánják megvalósítani, hogy közben fenntartják a gazdasági növekedést.Január 7-éig használhatók a decemberi helyközi bérletek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és tanuló bérletekkel egészen 2020. január 7-éig lehet utazni a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatók helyközi járatain – tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.Nagyon kreatívak a magyarok – Évente 6-7 ezer szabadalmazható ötletet nyújtanak be hazánkban
Évente 6-7 ezer olyan ötlet születik Magyarországon, amelyeket szabadalmaztatni lehetne – mondta Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója péntek reggel, az M1 aktuális csatornán. A vezérigazgató elmondta: Németországban ez a szám mintegy 20 ezer, tehát ez egy összemérhető nagyságrend, és azt jelzi, hogy nagyon kreatívok a magyarok.Folytatódik a szegedi science park kialakítása
Folytatódik a szegedi science park kialakítása; a kormány döntött arról, hogy öt projekt előkészítéséhez nyújt támogatást a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) idén – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón a Tisza-parti városban.Felsőoktatás – Az atv.hu szerint még ebben a kormányzati ciklusban felülvizsgálhatják a bolognai rendszert
Még ebben a kormányzati ciklusban jónak látnák a döntéshozók a bolognai rendszer felülvizsgálatát, miután a felsőoktatás az EMMI-től a Palkovics László vezette innovációs tárcához került – írta kormányzati forrásokra hivatkozva az atv.hu. A szisztéma számos területen korrekcióra szorul, az alapképzés számos tudományterületen nem elégséges, ami összességében a magyar felsőoktatás színvonalának, versenyképességének a rovására mehet.Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a ferihegyi repülőtér mellett élők
Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők, a lakók között – önkormányzati közreműködéssel – harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t.Fogyasztóvédelmi vizsgálat indult a reptéri lehúzások miatt
Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a Wizz Air földi kiszolgáló partnerének, a Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt. reptéri gyakorlata miatt.2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben az ipar
A visegrádi országokkal (V4) és Romániával összevetve 2014 óta Magyarországon bővült a legnagyobb ütemben, 30 százalékkal az ipar teljesítménye - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Ipar Napjai 2019 című négynapos nemzetközi kiállítás keddi megnyitóján Budapesten.Több diák megy jövőre szakgimnáziumba, mint gimnáziumba
Beérni látszanak a kormány intézkedései: tovább emelkedett a szakképzés népszerűsége a középiskolások körében. 2019-ben 29 ezer fő alatt maradt a gimnáziumba felvettek száma, miközben a szakgimnáziumokban több, mint 31 ezer fiatal tanulhat tovább. A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt a szakgimnáziumi képzésekbe felvételt nyert tanulók száma. Az idei 31 157 fő az összes középfokú intézménybe felvételt nyert diák közel 40 százalékát teszi ki, szemben a hagyományos gimnáziumot választó 36,4 százalékkal - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye.Ajánljuk még
















