innovációs és technológiai minisztérium
A légiközlekedés zajártalmának csökkentéséről kötött együttműködési megállapodást a főváros és az ITM
A Budapestet érintő éjszakai zajártalmak csökkentéséről és a repülés által érintett lakossági csoportok életminőségének javításáról írt alá együttműködési megállapodást Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kiemelt jelentőségét figyelembe véve, annak biztonságát megőrizve, közösen tesznek lépéseket annak érdekében, hogy a Budapest feletti repülések a mélyalvás időszakában gyakorlatilag megszüntethetők legyenek.A világhírű magyar fizikus szerint az MTA jelentős szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont
Interjút adott a Makronómnak Grüner György, az amerikai-magyar fizikus, aki Palkovics László innovációs és technológiai miniszer egyik tanácsadója. Grüner 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt. A fizikus-tanácsadó szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. Az interjúban Grüner elmondta, az MTA nagy szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Grüner leszögezte, itt az idő, hogy ne csak a pénzt tudásra, hanem a tudást pénzre váltsák a kutatók. Az interjúban kijelentette azt is, hogy nem olyan embernek ismeri Palkovicsot, mint aki megalapozottság nélkül, érzelmi alapon hoz döntéseket.Az MTA támogatja is a kormány törekvéseit, meg nem is
A kutatás-finanszírozási rendszer kiegészítését, továbbfejlesztését és jogszabályi, intézményi háttér megteremtését javasolják a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát irányító vezetők, de időt kérnek 2020-ig.György László: végre nem hitelből növekszünk, hanem saját erőből
Az újkori magyar gazdaságtörténetben az elmúlt 6-7 éves időszak az első olyan, amikor "úgy tudunk növekedni, hogy nem hitelből tesszük, hanem saját erőből" - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely szerdán jelent meg.Palkovics a PS-nek: Nem visszakoztunk, mert nem is volt miből! - Rendhagyó válasz egy indexes hírhamisításra
Többször beigazolódott már, hogy a fake news, azaz az álhír leginkább a balliberális médiában terem. Most az Index.hu közölt le egy olyan, műfajilag beazonosíthatatlan, leginkább PR-cikknek tűnő írást Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének közreműködésével, amelyben hazugságok sorával próbálták meg zavarba hozni a közpénzek elköltésébe kormányzati beleszólást követelő Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. A sajtótörténeti inszinuációra a PestiSrácok.hu sajtótörténeti újítással válaszol: Palkovics Lászlót felkértük az Index által Lovásznak feltett kérdések megválaszolására, az interjúhoz eredetileg is hozzácsatolt, népmesei jellegű "vörös előkét" pedig a tényeknek megfelelően szerkesztettük át. Tehát:Helyettes államtitkárrá nevezte ki a kormányfő Szigeti Ádámot
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a kormányfő Szigeti Ádámot.Pálinkás József: „A kutatók nagy része már nem akar kutatni, vagy összeesküvésben vesz részt, vagy igazgatni akarja az intézményt, vagy pénzt akar osztani”
A címben szereplő mondat Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal leváltott elnökétől hangzott el, egy olyan konferencián, ahol a közönség jó része akadémikusokból állt. És senki sem háborodott fel: az előadás, ahogy lennie kell, békésen véget ért. Higgyünk Pálinkás Józsefnek, hiszen ő már csak tudja. Húsz éve úgy uralja a magyar kutatói szférát, hogy kutatási eredményei utoljára a '90-es években jelentek meg. (Egyébként az ominózus mondatot az alábbi hangfelvételen meghallgathatja bárki.)Palkovics: a technológiai kihívások megoldására jött létre az új minisztérium
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a technológiai kihívások megoldására jött létre. Erre a minisztériumi szerkezetre azért van szükség, mert a folyamatosan változó környezeti kihívásokat csak integráltan lehet kezelni - mondta a miniszterjelölti kinevezése előtti meghallgatásán Palkovics László, akinek kinevezését az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága 7 igen szavazat, 2 tartózkodás mellett támogatta.Ajánljuk még
















