irán
Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el. A hadsereg közlése szerint Izrael napokig, akár hetekig elhúzódó háborúra készül Teheránnal és annak térségbeli segítőivel. Irán Izrael mellett az Amerikai Egyesült Államokat is felelősnek tartja, és közölte, hogy kemény választ ad a támadásra.Irán "stratégiai kelepcének" tartja az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris tárgyalásokat
Az Egyesült Államok és Izrael arra törekszik, hogy a nukleáris tárgyalásokat Irán számára "stratégiai kelepcévé" alakítsák - közölték iráni törvényhozók egy keddi nyilatkozatban, néhány nappal az Irán és az Egyesült Államok közötti hatodik tárgyalási forduló előtt. Holott korábban Irán még azt közölte, hogy esetleg lehetővé tenné a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) amerikai ellenőreinek belépését az országba, a Teherán és Washington közötti egyeztetések sikere esetén.Az iráni atomlétesítmények elleni csapás következményeire figyelmeztette Izraelt a NAÜ főigazgatója
Az iráni atomlétesítmények ellen intézett esetleges támadás súlyos következményeire figyelmeztette Izraelt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az izraeli i24news csatorna jelentése szerint.Irán közölte, hogy a Washingtonnal zajló egyeztetések sikere esetén Teherán esetleg beengedné az amerikai ellenőröket
Irán esetleg lehetővé tenné a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) amerikai ellenőreinek belépését az országba, a Teherán és Washington közötti egyeztetések sikere esetén - jelentette ki szerdán Mohammad Eszlami, az iszlám köztársaság atomenergetikai ügynökségének vezetője.Ballisztikus rakéták hajtóanyaga miatt robbanhatott fel Irán egyik legnagyobb kikötője
Legkevesebb 18 ember meghalt, és mintegy 800 megsérült annak a hatalmas robbanásnak a következtében, amely szombaton történt a dél-iráni Bandar-Abbász város kikötőjében, nagy valószínűséggel a nem megfelelően tárolt vegyi anyagok miatt - jelentette az iráni média vasárnap. Előző nap az állami televízió még négy halálos áldozatról és nagyjából 500 sérültről adott hírt.GEOrgPOLITIKA – Izrael le akarta bombázni az iráni nukleáris létesítményeket
A New York Times szerint Izrael májusban meg akarta támadni az iráni nukleáris létesítményeket, de az amerikai elnök inkább a tárgyalásokra összpontosított. Ezrek tüntetnek a háború és az iszlamista Hamász ellen a Gázai övezet északi részén.GEOrgPOLITIKA – Bíróság előtt a Merkel-Legók és Irán-USA háború készül
Színes, Lego-téglákra emlékeztető betontömböket emeltek Türingiában az Erfurti Dómfesztivál védelmére. A Lego jogi lépéseket tesz egy gyártó ellen, aki a blokkok öntőformáit értékesíti. A dán játékgyártó cég szerint a gázolásos terrortámadásokat kivédeni hivatott színes betonkockák rontják a cég sok évtizedes jó hírnevét és „védjegybitorlást” követ el az azokat előállító cég. Az USA és Irán kölcsönösen fenyegetik egymást, miután Donald Trump a közel-keleti ország bombázását helyezte kilátásba, ha Teherán nem tér vissza az atomalkuhoz. Az USA és Izrael attól tart, hogy Irán atomfegyvert akar fejleszteni.További megnyugtató híreink: közös hadgyakorlatot tart Irán, Kína és Oroszország
A kínai, az iráni és az orosz haditengerészet közös hadgyakorlatot tart márciusban - jelentette be vasárnap a kínai nemzetvédelmi minisztérium. A Security Belt-2025 kódnevű gyakorlat az iráni Chabahar kikötő közelében lévő területeken lesz - közölte a minisztérium.Ajánljuk még

















