iskolaszövetkezet
Elrendelték az MSZP-s Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - Pártkasszába mehettek a milliárdok
Délelőtt 10 óra óta tartanak az előzetes tárgyalások a Szegedi Járásbíróságon a Czeglédy Csaba-féle iskolaszövetkezet ügyben. A NAV dél-alföldi nyomozói a keddi napon csaptak le a munkaerő közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetre, amely Czeglédy Csabához, az MSZP és DK ügyvédjéhez, szocialista politikushoz köthető. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei és a NAV nyomozói összesen 9 főt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben. Czeglédy és társai előzetes letartóztatását elrendelte a szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.Az MSZP-s Czeglédy és társai őrizetben - Hat városban csaptak le a csalókra (Frissítve a NAV válaszával!)
Információink szerint többek közt Budapesten, Szombathelyen valamint Veszprém megye két településén, Sümegen és Csabrendeken csaptak le kedden a NAV nyomozói. A házkutatások helyszíne megegyezik azoknak a cégeknek a telephelyeivel, fiók telephelyeivel, amelyek érintettek lehetnek az iskolaszövetkezet-botrány néven elhíresült ügyben. Belsős informátoraink szerint jelenleg hat fő van őrizetben a szegedi fogdán, köztük Czeglédy Csaba, az MSZP és a DK jogi ügyeit intéző ügyvéd, nem mellesleg a szocialisták szombathelyi vezetője. Előzetes tárgyalásukra a csütörtöki napon kerül sor. Czeglédy elfogását nem sokkal ezelőtt maga Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje erősítette meg.Ajánljuk még