istenkáromlás
Pakisztánban halálra ítéltek két diáklányt, mert istenkáromlás gyanújával megölték a tanárnőjüket
Pakisztánban a bíróság halálra ítélt két diáklányt, egy társnőjükre pedig életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki, amiért két éve megölték egy tanárnőjüket, akit istenkáromlással gyanúsítottak - közölték szerdán rendőrségi források.Pakisztánban megöltek egy istenkáromlással vádolt tanárt
Pakisztánban megöltek egy istenkáromlással vádolt tanárt - közölte hétfőn Beludzsisztán tartomány rendőrsége. A húszas éveinek elején járó férfit, aki egy nyelviskolában tanított, pénteken ölték meg. Diákjai vádolták istenkáromlással, bár nem tudni, hogy milyen kijelentést tett, amellyel magára vonta haragjukat. A vádak tisztázása végett a tanárt iszlám jogtudósok testülete elé idézték.BDSM-ruhába öltözött apostolok körében ábrázolja Jézust az Európai Parlamentben kiállított kép
Május 2. és 5. között egy ideiglenes fotókiállítás volt látogatható az Európai Parlamentben, Elisabeth Ohlson leszbikus fotóművész képeiből. Az egyik fotósorozat komoly botrányt váltott ki, mivel Jézus Krisztust ábrázolta bőr BDSM-ruhába öltözött homoszexuális férfiak körében. A képek készítője úgy nyilatkozott: az alkotás célja az volt, hogy Jézust az LMBTQ-közösség támogatójaként mutassa be – írja az Origo.Istenkáromlás miatt vertek agyon egy férfit Pakisztánban
Pakisztánban fiatal férfiak egy csoportja szombaton agyonvert egy férfit, akit istenkáromlással vádoltak meg – közölte a helyi rendőrség.A Wikipédia betiltásával fenyegetőzik Pakisztán "istenkáromló" tartalom miatt
Pakisztán kilátásba helyezte, hogy betiltja a területén a Wikipédiát, ha egy általa "istenkáromlónak" ítélt tartalmat az internetes interaktív enciklopédia nem von vissza péntekig. A muzulmán országban, ahol az istenkáromlás rendkívül kényes kérdés, hasonló okból korábban már blokkolták a hozzáférést a Facebook és a YouTube közösségi portálokhoz.Petíció indul a Cannes-i filmfesztiválon bemutatott istenkáromló film ellen
Újabb keresztényellenes "művészfilmet" mutattak be a Cannes-i filmfesztiválon. A film egy középkori apáca életet lenne hivatott feldogozni, azonban tele van az LMBTQ-propaganda elemeivel. A Benedetta ellen petíciót indítottak a CitizenGO oldalán.Halálra ítéltek egy keresztény férfit Pakisztánban, amiért nem tért át az iszlámra
Halálra ítélt a pakisztáni igazságszolgáltatás egy keresztény férfit, akit azzal vádoltak meg, hogy "istenkáromló tartalmú" SMS-eket küldött. Az istenkáromlás kényes kérdés Pakisztánban, ahol előfordul, hogy még a bizonyítékok nélküli vádaskodások miatt is gyilkolnak vagy lincselnek. Egy istenkáromlással vádolt amerikai állampolgárt nemrégiben agyonlőttek egy pesavari bíróságon.Húsvétkor kezdett istenkáromlásba a HVG-s Tóta W., aki szerint ma azt ünnepeljük, hogy Jézus előbújt az odúból
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Tóta W. Árpád nevű libsi eszement, aki elhatározta, hogy a kerszténység legszentebb ünnepén, húsvétkor istenkáromlásba kezd a Facebook-oldalán, és nevetség tárgyává teszi Jézus Krisztust és a feltámadást. Kedves Árpád, ez most eléggé túl lett tolva, de érthető, hogy haragszik a világra az, aki liberális. Nem lehet túl jó dolog, valóban.Végre elhagyta Pakisztánt az istenkáromlásért halálraítélt keresztény anya
Végre elhagyhatta Pakisztánt, és Kanadába érkezhetett Asia Bibi, az a keresztény édesanya, akit istenkáromlás vádjával ítéltek korábban halálra – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a CitizenGo. Az asszony ügyével kapcsolatban 2018 novemberében hozott felmentő ítéletet a Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság, amelyet követően a szélsőséges iszlamisták napokig tomboltak az utcákon, Asia Bibi felakasztását követelve.Ajánljuk még