ján kuciak
Ismert szlovák üzletembert gyanúsítanak a szlovák újságírógyilkosság megrendelésével
Marian Kočner vállalkozót meggyanúsították Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának megrendelésével – írja a parameter.sk. A hírről elsőként a Hospodárske noviny számolt be. A történteket a rendőrség is megerősítette a Facebook-oldalán.A szlovák államfő szerint összefonódás van az állam és a maffia között – Megfigyelhette a rendőrség a meggyilkolt szlovák újságírót
Andrej Kiska államfő már az állam és a maffia összefonódását emlegeti. Átvilágíthatták meggyilkolása előtt az oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot. A volt volt rendőrfőkapitány tagad, de a gyanú szerint ő adta az utasítást. Az Új Szó a Denník N napilapra hivatkozva azt írta, a megfigyelést a pénzügyi rendőrség hírszerző osztályának vezetője végezte, aki kihallgatásakor azt állította, a volt rendőrfőkapitány bízta meg a feladattal.Magyarországon is nyomoznak a szlovák újságíró-gyilkosság ügyében
Két magyar férfi került a Ján Kuciak gyilkosai után nyomozó szlovák hatóságok látókörébe, az egyiktől szerezhették be azt a fegyvert, amivel megölték az oknyomozó újságírót és barátnőjét – írja a hvg.hu. Ezért bevonták a magyar rendőrséget, amely több helyszínen tartott házkutatást, többek közt Budapesten, Kecskeméten és Zebegényben.A főügyészhelyettest is meg akarták ölni Kuciak gyilkosai
Peter Sufliarsky szlovák főügyészhelyettest is meg akarta ölni az a csoport, amely februárban meggyilkolta Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét - jelentette csütörtökön az Aktuality.sk szlovák hírportál. Névtelen forrásra hivatkozva a portál azt állítja, hogy a kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsított négy ember közül legalább ketten Sufliarsky ellen is merényletre készültek.Kuciak-gyilkosság: hetvenezer euróért végeztek a szlovák újságíróval
Hetvenezer eurót fizettek Ján Kuciak meggyilkolásáért, Martina Kušnírová megölésére nem vonatkozott a megrendelés. A gyilkos fegyver egyelőre nincs meg, ahogy a fő megrendelő sem – közölte a szlovák újságíró és barátnője februári meggyilkolásának vizsgálatát felügyelő ügyész hétfői sajtótájékoztatóján.Szlovák újságíró-gyilkosság - több gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség
Őrizetbe vette csütörtökön a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait - értesült a helyi média.Lehetséges gyanúsítottról beszélnek a szlovák újságíró-gyilkosság ügyében
A februári szlovák újságíró-gyilkosság ügyét vizsgáló különleges ügyész nyilvánosságra hozta a bűnügy egy lehetséges tanújának fantomképét hétfőn Bazinban, ahol egy sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás jelenlegi állását.Tisztára mosott kábítószerpénzek után kutatott Ján Kuciak, ezért kellett meghalnia - kollégái folytatják a munkát
Bővebben felderítették a február 21-én meggyilkolt szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak munkatársai, hogy miért kellett meghalnia a fiatal újságírónak és menyasszonyának. Az aktuality.sk hírportál közölte a szlovák–cseh–belga–olasz oknyomozó csoport által feltárt ügy részleteit. A háttérben a Latin-Amerikából a rotterdami kikötőn át Európába özönlő kokain áll, illetve az ebből szerzett, óriási mennyiségű készpénz tisztára mosása. Ez utóbbi ügyében jön képbe Szlovákia, és ennek felderítésén dolgozott Kuciak, amiért golyóval a szívében végezte.Ajánljuk még

















