járvány
Az amerikai járványügyi központ fontolgatja a kötelező maszkviselés elrendelését
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) fontolgatja a kötelező maszkviselés elrendelését - jelentette a The Washington Post című lap kedd reggel. A lap értesülései szerint változóban van az egészségügyi szakemberek eddigi álláspontja, s ez az új típusú koronavírus rohamos terjedésével, a megbetegedések és a halálesetek számának növekedésével magyarázható.Ab: veszélyhelyzetben nagyobb felelősség hárul az alkotmánybírákra
Veszélyhelyzetben nagyobb felelősség hárul az Alkotmánybíróság (Ab) tagjaira, így például a kormány rendeleteinek fő kontrollját is elsősorban e testület látja el, ha az Országgyűlés nem ülésezik. A járvány kitörése óta fokozott felelősséggel kell ellátnia feladatait az Ab-nek, és ez még inkább így lesz a különleges jogrend idején - tudatta közleményben az Ab kedden.A kormány elrendelte a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések meghosszabbítását
A koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében a kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazása alapján elrendelte a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbítását. A kormány az elmúlt hetekben számos intézkedést hozott a járvány lassítása, a magyar emberek egészségének, valamint a magyar családok, a gazdaság és a munkahelyek védelme érdekében. Ezek a rendkívüli intézkedések hozzájárultak a járvány elleni védekezés hatékonyságának növeléséhez, a fertőzések és a megbetegedések számának csökkentéséhez, és a járvánnyal járó gazdasági károk mérsékléséhez.Vuhan lezárása jelentősen csökkentette a fertőzöttek számát egy kutatás szerint
Az új koronavírus-járvány kiindulópontjának számító kínai Vuhannak - Hupej tartomány székhelyének - lezárása hatékonyan állította meg az új koronavírus terjedését és jelentős segítséget nyújtott abban, hogy más helyeken is kisebb legyen a fertőzöttek száma a Hongkongi Kínai Egyetem új tanulmánya szerint.Jeszy: Hogy engedheti Isten, hogy ez történjen?
Imádom, amikor ateisták oktatnak ki minket kereszténységből. Amikor elmagyarázzák, hogy a krisztusi szeretet nevében kötelező odatartani a másik orcánkat, vagy, hogy oltalmat kell nyújtanunk az elesetteknek – akik épp leigázni próbálnak minket. Az ateisták pápábbak a pápánál – aki persze óriási „bezzeg”, amikor a szomáliaiak lábát mossa, de nagy a csend, amikor az abortusz ellen szólal meg. Ja, és persze, Krisztus szülei is migránsok voltak…Folyton hangoztatott, de csak látszólagos racionalitásuk valójában abból fakad, hogy kizárólag saját fogalmaikkal, dogmáikkal közelítenek meg rajtuk messze túlmutató kérdéseket, majd ez alapján jelentik ki valamire, hogy hülyeség. Mint, amikor Józsi bácsi följön vidékről, elviszik az állatkertbe, ahol életében először lát zsiráfot, és közli, hogy „márpedig ilyen állat nincs”. Vagy, amikor valaki a foci szabályai alapján próbálná megérteni az amerikai futballt, megállapítva, hogy annak semmi értelme, mert szinte soha nem is rúgják lábbal a labdát (ami eleve tojás alakú, micsoda baromság), csak dobják meg futnak vele.A szakma és a minisztérium az építőipari munkahelyek megőrzésére fókuszál
Az építőipar támogatása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hetente egyeztet az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM), a szakszövetség a következő alkalommal azt fogja kérni, hogy a 2020-ra előirányozott 6 milliárd forintos költségvetési támogatást, az építőipari cégek a technológiai fejlesztésük mellett a munkahelyek megőrzésére is fordíthassák - mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke kedden az MTI-nek.Portugáliában állampolgári jogokat kapnak a migránsok és menedékkérők a járvány idejére
Teljeskörű állampolgári jogokat ad Portugália az új típusú koronavírus-járvány idejére a migránsoknak és a menedékkérőknek - adta hírül kedden a CNN hírtelevízió internetes oldala, a portugál miniszteri tanács bejelentésére hivatkozva.További korlátozásokat rendelt el a lengyel kormány
További korlátozásokat rendelt el kedden a lengyel kormány a koronavírus terjedésének lassítása érdekében. A Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által ismertetett intézkedések szerint ezután néhány kivétellel csak egyedül lehet sétálni, bizonyos órákban pedig csak a nyugdíjasok vásárolhatnak.Több afrikai országban is megjelent a koronavírus, ahol nem, ott azért nem jelentettek beteget, mert fejletlen az egészségügyi rendszerük
Nőtt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Kamerunban, megjelent a vírus Botswanában és Sierra Leonéban, több afrikai országban szigorító intézkedéseket vezetnek be, ott is, ahonnan egyelőre nem jelentettek fertőzést.Ajánljuk még

















