Pesti Srácok

jégszínház kft.

Karácsony milliárdos tao-csalóra bízná az ország becsületét

Magyar ugar 2019 október 12.
"Három évi pereskedés után, felszámolási eljárás után sem láttunk egyetlenegy forintot sem, mert nem volt miből. Minden pénz eltűnt, miközben Bródy Gábor utolsó cége, a Jégszínház Kft. több, mint 1 milliárd forint tartozást halmozott fel. És most ez az ember várja azt, hogy képviselőnek megszavazzák és közpénz közelébe engedjék" – így elevenítette fel a belváros-lipótvárosi ellenzéki képviselőjelölt és támogatói által a jelek szerint már feledésbe merült jégrevü-tao botrányt az egyik károsult. Ráadásul a Jégszínház Kft. nem az első cége volt Bródynak, az MSZP kultúrpolitikusának, a belvárosi ellenzéki polgármester-jelölt, Tüttő Kata melletti képviselőjelöltnek, amit bedöntött. Még NAV-vizsgálat is folyt ellene; egykori üzlettársa – nem véletlenül – még az országból is elmenekült. Majoros Gábor fénytechnikusnak 1,5 millió forintja bánja, hogy összeakadt Bródyval; ahogy több kollégája, ő is hónapokon át dolgozott ingyen, miközben az igazgató úr új Audival járt és luxuséletet élt. A belvárost Bródy képével kitapétázott ellenzéki pártok persze úgy tesznek, mintha mindez meg sem történt volna. Bródynak még az MSZP honlapján elérhető életrajzában sem szerepel egyetlen szó sem az éveken át országszerte turnéztatott jégshow-król. Nem véletlenül. Majoros Gábor fénytechnikus és károsult társai drámáját hallgatva mosolyogtató csak igazán Karácsony Gergely V. kerületi jelöltbemutatása, aki úgy fogalmazott: "Ők az ország becsületéért is indulnak ebben a választási küzdelemben".
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.