jegybank
Balliberális hős, vagy a "Fidesz embere" Matolcsy? – Úgy fest, még mindig nem sikerült ezt eldöntenie a Telex-444 párosnak
A Matolcsy-botrány mutatja meg igazán, hogy milyen elfogultan működik a balliberális sajtó. A jegybank új vezetése feljelentést tett elődje ellen, amelynek ügyét a Fidesz felelősségére próbálnak tolni. A Tűzfalcsoport.blog írása.Érkezik az új forint – Varga Mihály először látta el aláírásával a bankjegyeket
A magyar bankjegyekben a fejlődés a hagyománnyal és a stabilitással ötvöződik, miközben megfelelnek a mai készpénzforgalom technológiai követelményeinek is – mondta Varga Mihály szerdán Budapesten, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökeként ünnepélyesen kézjegyével látta el a forintbankjegyet.Nagy Márton elmondta, meddig marad az extraprofitadó
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint az energiaárak nem estek volna vissza, bármekkora is az irányadó jegybanki kamat. Hozzátette, hogy feltehetően a forint árfolyama nem stabilizálódik, ezért is fontos az energiaönállóság megteremtése – írja az Index. A miniszter beszélt továbbá az akkumulátorgyárakról, a Budapest Airport megvásárlásáról, valamint arról, hogy miért is lett ekkora az infláció.Azonnali tiltás, honlapblokkolás és számlazárolás jogosulatlan tevékenységek gyanúja miatt
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. A jegybank a jogosulatlan tevékenységek megakadályozása érdekében a piacfelügyeleti eszköztár több elemének egyidejű alkalmazásáról – azonnali tiltás mellett honlapblokkolásról, számlazárolásról – döntött. Aki az érintett társaságok tevékenységéről érdemi információval rendelkezik, különösen, ha befektetési céllal pénzt adott át és azt nem kapta vissza, jelentkezzen az MNB feljelentése alapján büntetőeljárást folytató BRFK-nál vagy az MNB-nél - tudatta a jegybank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.Szeptembertől mobillal is egyszerűen ellenőrizhetővé válik értékpapírszámlánk
Ősztől egy új MNB mobilalkalmazással a lakossági és vállalati ügyfelek okostelefonjukkal az eddiginél is egyszerűbben, például QR-kóddal, biometrikus azonosítással ellenőrizhetik értékpapír-számlájuk egyenlegét. Az alkalmazással összevethetők az értékpapírszámla-vezető szervezetek által az ügyfélnek, illetve az MNB-nek küldött egyedi értékpapírszámla adatok. Így biztonságosan, anonim módon szűrhetők ki az esetleges eltérések.Zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiát hirdetett a jegybank
Új zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiát hirdetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ennek alapján a jegybank folyamatosan vizsgálja, hogy a monetáris politikai eszköztár egyes elemei hogyan segíthetik az árstabilitás elérése mellett a környezeti fenntarthatósági célok elérését –mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Orbán Viktor: veszélyes idők jönnek, tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség (videó)
Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség– jelentette ki a miniszterelnök kedden, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában a jegybankelnökkel tartott sajtótájékoztatóján.Változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot kedden az MNB
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosó sem változott. Az eurót 366,80 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a döntés kihirdetése után szűk negyedórával. Két órakor, a döntés közzétételekor még 366,35 forinton állt a jegyzés. Az MNB továbbra is az árstabilitást tekinti a legfontosabbnak. Értékelésük szerint a globális folyamatokat továbbra is a koronavírus határozza meg, elsősorban az oltási folyamat, amely azonban világszerte lassú. A laza monetáris kondíciók továbbra is tartósnak látszanak mind a térségben, mind a világ más részein. A testület szerint a belföldi helyzet bizakodásra ad okot. A magyar gazdaság az uniós átlagnál kevésbé esett vissza, a munkanélküliség aránya alacsony, a beruházások szinten maradtak, és gyorsan helyreállhat mind a kínálati, mind a keresleti oldal.Kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó készülékek száma az országban
Már kétszázezerhez közelít a bankkártya-elfogadó (POS-) készülékek száma, az idei évtől további ugrást mutathatnak majd az adatok, mivel januártól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a külföldi szolgáltatóknak is rendszeres adatszolgáltatást rendelt el – írja keddi számában a Világgazdaság a jegybank közlésére hivatkozva.Ajánljuk még