jeszenszky zsolt
Politikai Hobbista – Magyarországon bukkant fel a halálkultusz túlélője (videó)
A Politikai Hobbista felidézte minden idők egyik legijesztőbb szektája, a Heaven’s Gate kult történetét (videónkon), amelynek 39 tagja követett el 1997-ben rituális öngyilkosságot azért, hogy ily módon megszabadulva emberi mivoltuktól, felszállhassanak az akkor Nap- és Földközelben lévő Hale–Bopp-üstökös mögött rejtőző űrhajóra, és az elvigye őket a létezésnek arra a “következő szintjére”, amit évtizedek óta ígért nekik a szektavezér. Az emberi mivoltukat már korábban, itt, a Földön is igyekeztek meghaladni; azáltal, hogy androgén, aszexuális lényekké váltak. A szekta néhány tagja végül nem vett részt az “elragadtatásban”, olyannyira, hogy az egyik ilyen aszexuális, androgén lény Magyarországon rejtőzött el, de a Hobbista csapatának sikerült egy friss fotót szereznie róla. Hogy ki az, kiderül az adásból... Politikai Hobbista – Tömegpszichózis és az ukrán háború (videó)
Bár több témát is terveztek a srácok, de végül megint csak Ukrajna maradt a középpontban. De most egy kicsit más irányból, a pszichológia felől megközelítve, a (tömeg)pszichózis jelenségét kielemezve sikerült értekezniük az első félidőben. Mert történt, hogy nyugaton illegalitásba vonult a józan ész; munkaversenyt hirdetve jelentenek be újabb és újabb szankciókat, amelyek tulajdonképpen semmit nem érnek, viszont erényt lehet velük fitogtatni, illetve kifejezésre lehet velük juttatni az oroszok iránt érzett gyűlöletünket. És a tömegpszichózisnak az is része, amikor tíz éve Magyarországon élő ukrán szomszédoknak kezdünk konzervet gyűjteni – igen, ez megtörtént. És ezek tulajdonképpen csak ártalmatlan bolondságok. Sokkal veszélyesebb, amikor embereket rúgnak ki a munkahelyükről azért, mert nem ítélték el elég hangosan és elég sokszor Putyin agresszióját. Vagy csak azért, mert oroszok, és még le is köpik őket a repülőtereken. Aki meg kicsivel árnyaltabban gondolkozik, esetleg úgy véli, hogy a megoldásnak része az is, hogy megértsük, miért jutottunk el idáig, akkor azokat meg is akarják ölni. MZP-ből nem a szent fény, hanem a gyűlölet árad, avagy csak felfelé a népszerűtlenségi listán! – Politikai Hobbista Velkovics Vilmossal (videó!)
Márki-Zay Pétert ritkán vádolják azzal, hogy épelméjű lenne, de a legfrissebb produkciója széles körben megdöbbenést keltett. Sima, hétköznapi zöldségesekkel ordítozott, mert azok nem hitték el, hogy Orbán nézi őket hülyének. Sőt, emlékeztették arra, hogy pont MZP szokott mindenkit ostobának nevezni, aki nem az ő feltétlen híve, követője, rajongója. És nem véletlen, hogy ennyi gyűlölet árad belőle; a legprimitívebb kommentekből állítja össze a napirendjét. Nem fanyalgó haszonélvezője, nem cinikus irányítója a csőcseléknek, hanem eggyé lényegült azzal. Ez a téma rögtön a Politikai Hobbista első blokkjában látható. Politikai Hobbista – Márki-Zay legújabb aranyköpése(i), avagy hogyan húz csőbe Jordan Peterson egy emberkedő riporternőt (videó)
A csütörtöki adás ott fejeződött be, ahol Jockey Ewingra épen rálőttek a Dallasban... hogy aztán majd csak hónapokkal később, a következő évad első epizódjában derüljön ki, ki húzta meg a ravaszt. Na jó, most nem kellett ennyit várni a nézőknek; pénteken folytatta a Hobbista az előző napi témát, a független-objektív sajtó (FOS) számára kínos fejlemények elemzését. Például, hogy a Soros-hálózat egyik korábbi vezetője saját maga tálalt ki arról, hogyan veszik meg kilóra a baloldali újságírókat, és hogyan gyártják szakmányban a Lengyelországot és Magyarországot lejárató cikkeket, riportokat. Politikai Hobbista Plusz – Vezet-e pedofíliához a homoszexualitás? Vezet-e háborúhoz az ukrán–orosz (+NATO) szembenállás? (videó!)
Az LMBTQ-lobbi, meg az egész érzékenyítősdi igazából a profitról szól: a multicégek újabb csoportoknak, újabb termékeket tudnak eladni – mondta Dopeman a Politikai Hobbista Plusz pénteki adásában. Molnár Attila Károly szerint többről van szó, bár valóban, a "woke-kapitalizmus" kifejezésben ott van a kapitalizmus is. De összességében a korlátok teljes lebontása, a "liberális" gondolat kimaxolása zajlik. Gerő András szerint az a kérdés, hogy egy társadalom mikor dönt úgy, hogy gátat szab az önkifejezésnek, aminek egyébként a normálistól eltérő szexualitás is csak egy formája a sok közül. Szerinte viszont szexuális felvilágosítást a szülők kezébe adni eléggé életidegen, és mindig is foglalkozott ezzel az iskola is. Igen, de ezzel az a probléma – fűzte hozzá Ambrózy Áron –, hogy a tudományos alapú felvilágosítás helyett ma már az érintettek a személyes élményeiket mesélik el a gyerekeknek. A műsorban arról is szó esett: senki nem gondolhatja komolyan, hogy százezer orosz katona képes elfoglalni Ukrajnát. A nyugati sajtóba kiszivárogtatott haditervek inkább viccesek, mint félelmetesek. Az egész a feszültség fenntartásáról szól és arról, hogy Oroszország Nagy Katalin óta mindig birodalom volt és mindig egyre nagyobbra hízott. A Szovjetunió szétesésével viszont összepottyantak, a nyugat pedig azt hitte, ezt a harcot megnyerte. Kiderült, hogy az oroszok másként gondolják. Erről szól az orosz–ukrán konfliktus – fejtették meg bölcsen a felek, sapkától és zakótól függetlenül. A Politikai Hobbista kimutatta: a svédek egyharmada mélyszegénységben él telenként (videó!)
Mi lenne, ha nálunk is olyan hülyék kormányoznának, mint Németországban és Svédországban? Röviden: világvége. Hosszabban: a Hobbista keddi adása. Svédországban ugyanis 650 millió dolláros segélycsomagot szavaztak meg idén télre, mivel észrevették, hogy a svéd társadalom átlagos jövedelemmel rendelkező része nem képes kifizetni a megnövekedett energiaárakat. Egy átlagos, jakabpéteres melós a keresetének a felét költi csak arra, hogy rendezze a villanyáram számláját. És akkor még nem evett, nem bérelt, nem utazott, nem telefonált. Az ilyesmit Magyarországon mélyszegénységnek nevezzük. Hogy hogyan jutottak el idáig, abban sincs semmi meglepő: németek, megújulók, atomellenesség, Greta Thunberg és árjafizika. Az utóbbi ugye az, amikor nyilvánvaló képtelenségekhez ragaszkodnak, mert a morál ezt követeli. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.