jobbik – konzervatívok
Újra itt van Szabó Gábor, hogy "rendet tegyen a Jobbikban" – Igen, a párt még létezik
A Jobbik továbbra is úgy küzd a fennmaradásért, mint malac a jégen, és most már minden farzsebben elrejtett háttéremberüket csatasorba állítanák, hogy legalább egy pár szavazót visszaszerezzenek azok közül, akiknek nem jött be a parizerkampány. A mostani választás Szabó Gáborra esett, aki a hírek szerint Gyöngyösi kihívója is lehet a következő tisztújításon. Azonban szerintem itt még nem kéne, hogy feladják, várjuk, hogy visszahozzák Kovács Bélát, hogy 2030-ban végre bezáruljon a kör, és újra Jakab Péterrel kampányoljanak.Koloman kihívta a Nagyvadat – Saját főpolgármester-jelöltet indít a Jobbik
Bár azt gondoltuk, hogy a Jobbik hagyományaihoz híven most is beáll a baloldal mögé, ahogyan azt tette az országgyűlési választások során 2022-ben, most megmérettetik magukat és Brenner Kolomant indítják a főpolgármesteri címért. A politikus azért fogadta el a felkérést, mert negyedévszázada nem történt változás Budapesten, korábban „csövesek szipuztak, manapság dizájnerdrogokat használnak” az aluljárókban. A politikus ugyanakkor felhívta Karácsony Gergely figyelmét azokra a problémára is, amiket mindenki lát, csak a főpolgármester nem, például a köztisztaság vagy a hajléktalanok kérdése.Együttműködésre lépett a Jobbik és az FKGP
Együttműködésre lépett a Jobbik–Konzervatívok és a Független Kisgazdapárt (FKGP). Az erről szóló dokumentumot pénteken Budapesten írta alá a két pártelnök.Nagy Ervin: A Jobbik szép lassan eltűnik
A rendszerváltoztatás óta a politikai jobboldalt és a baloldalt az antikommunista–kommunista törésvonal feletti szembenállás formálta, majd a globalista mintamásolás és a szuverenista mintateremtés definiálta újra. Aki, vagy ami ezt a ciklusról ciklusra átértelmezett, ám valójában folytonosságot mutató törésvonalat átlépte vagy figyelmen kívül hagyta, esetleg tudatosan próbálta meghaladni, annak politikai léte bizonytalanná vált. A szembenállás ugyanis morális tartalommal bír. Így járt egykor az SZDSZ, majd az MDF, és ez történt a Jobbikkal is - olvasható Nagy Ervin filozófus, a XXI. Század Intézet elemzőjének írásában.Gyöngyösi Márton a PS-nek: Nincs különbség a vendégmunkás és az illegális bevándorló között (Videó)
A vendégmunkásokat tervszerűen betelepítik, az illegális migráns pedig érkezik, úgy magától, a kettő között semmi különbséget nem látok – fogalmazott lapunknak Gyöngyösi Márton. A Jobbik – Konzervatívok elnöke szerint a magyar kormány 2015–16 óta tervszerűen zúdít a magyar társadalom nyakába idegeneket. Gyöngyösi szerint az a politika, amit a magyar kormány folytat, az a lakosságcserének a programja és kimeríti a nemzeti érdekek elárulásának a kategóriáját. A Jobbik – Konzervatívok esetében jelenleg a teljes népesség 3 százaléka, a pártválasztók 4 százaléka szavazna a pártra – ismertette a Republikon Intézet. Gyöngyösi Márton azonban nem aggódik a Jobbik rekordalacsony támogatottsága miatt. A párt egyik fő célja, hogy alternatívát nyújtson a "NER leváltására", a balliberális ellenzéki pártoktól eltérő politikát alkalmazva. Gyöngyösi szerint a jövő évi önkormányzati választás előtt nem lesz olyan, hogy a Jobbik elnöke más pártoknak az elnökeivel egyeztet önkormányzati pozíciókról, "ennek az időszaknak vége" – meglátjuk, mit szól ehhez a DK. Részletek a videóban!Feltámadt a konzervatív szellem a Jobbikban – Elutasítják az Európai Parlamentben az uniós migrációs rendeletet
Az Európai Unió Tanácsa június 8-án minősített többséggel elfogadta a migrációs rendeletet. Most vált egyértelművé, hogy - a félrevezető kommunikációval szemben - a rendelet végső soron kvóta szerinti illegális migránsbetelepítést is előírna - írja a Jobbik keddi közleményében.Gyöngyösi Márton: vannak olyan szankciók, amelyek jó hatással vannak Magyarországra is
A magyar nemzeti érdekeket szolgálja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 24 óra alatt kiléptette Magyarországot az "orosz kémbankból" - jelentette ki a Jobbik–Konzervatívok elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, értékelve a kormány csütörtökön bejelentett döntését, miszerint Magyarország kilép a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankból.Gyöngyösi megerősítette: hamarosan eltűnik a „Jobbik” a magyar közéletből
Gyöngyösi Márton valamiért egy Soros György által fenntartott liberális hetilapnak, a Magyar Narancsnak beszélt arról, hogy jövőre már nem Jobbik lesz a pártjuk neve. A Magyar Nemzet szerint a legújabb irányváltás, a Jobbik jobbiktalanítása mögött a Soros-egyetem alapítójának, egyben Gyurcsány főszemélyzetisének alakja sejlik fel.Ajánljuk még