jogsérelmek
Csóti György a PS-nek: A kárpátaljai magyarság erős, ezt is túl fogja élni
Kötelességünk kiállni a kárpátaljai magyarság mellett, mint ahogy minden elcsatolt nemzetrész magyarsága mellett. Hangot kell adni az aggodalmainknak nemzetközi szinten, amit lehet, hogy az illetékesek betesznek a fiókba, de sokat számít, hogy súlyos sérelmeinket megismeri a nemzetközi közvélemény– mondta a PestiSrácok.hu-nak Csóti György. A Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója, nemzetpolitikai szakértő, több mint három évtizede foglalkozik az elszakított területeken élő magyarok helyzetével, problémáival. Az Ukrajnában utóbbi hetekben történt események hatására nyílt levelet írt az ENSZ-nek, amelyet néhány nap alatt kilencszázan írtak alá. A nyílt levél arra kéri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy állítsa meg a kárpátaljai magyarok ellen hosszú évek óta folyó kíméletlen és sokrétű hadjáratot, mely már kezdi kimeríteni a vértelen népírtás fogalmát. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.