julija navalnaja
Orbán Viktor ellen szólalt fel Navalnij özvegye Karácsony rendezvényén, a nagyvad Oroszországhoz hasonlította hazánkat (Galéria!)
Mint lapunk is megírta, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján tartotta meg március 15-i ünnepségét. Az eseményen csak nyomokban került elő a '48-as hősökre való emlékezés, lényegében egy baloldali politikai rendezvény lett, amelyre mindössze párszázan látogattak ki. A megjelent diákaktivisták a saját követeléseiket olvasták fel a színpadon, majd Navalnij özvegyének videóüzenetét vetítették le. Julija Navalnaja ebben úgy fogalmazott, "Magyarország nem Orbán Viktor, legyetek bátrak és küzdjetek a demokráciáért". Karácsony szerint ma Budapesten nem az ellenzék, hanem a fővárosiak vannak hatalmon, mert szerinte Budapest köztársaság. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után