kádár tamás
420 ezren látogattak el az idei Szigetre
Nem panaszkodhatunk, reális az idei Sziget fesztivál mintegy 420 ezres összlátogatószáma, még akkor is, ha 30 ezerrel kevesebb a tavalyinál. 2022-ben a Covid miatti kétéves kihagyás generált hatalmas igényt a fesztiválozásra - jelentette ki a Sziget főszervezője szerdán az MTI-nek. "A két kimaradt szezonban Európában hatalmas volt a várakozás a szórakozásra, így amikor 2022-ben végre újra el lehetett menni bulizni, mindenhol tömegesen indultak neki az emberek. A tavalyi Szigetre olyanok is sokan eljöttek, akik még 2019 végén vették meg a jegyüket, és aztán csaknem három évet kellett várniuk, de megtették" - fejtette ki Kádár Tamás.Kádár Tamást kiakasztották a budapesti dugók, pedig az egykori válogatott labdarúgó Kína negyedik legnagyobb városában él
Kádár Tamás labdarúgó válogattunk oszlopos tagja volt, aztán jött egy vereség a horvátoktól idegenben és búcsút intett a címeres meznek. A jelenleg Kínában élő és futballozó Kádár a magyar fővárosba látogatott, hiszen az ázsiai országban szünetel a bajnokság. A Tiencsin Tigers labdarúgója a Nemzeti Sport kérdésére elmondta: élvezi az itthon töltött időt, de a budapesti dugók az idegeire mennek.Idén is elmarad a Sziget Fesztivál
A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad a Sziget Fesztivál – jelentették be csütörtökön délben a szervezők, akik eddig kivártak a döntéssel, azonban a járványhelyzet miatt egyértelműen számítani lehetett erre a forgatókönyvre. Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. A főszervező azt is elárulta: a 2022-es fesztiválszezont úgy várják, mint eddig még soha.Ajánljuk még