kamugombóc
Hé, Peti! Nem a Tisza árad, hanem a Duna!
Valóban ott a ficsúr a gáton, aki vadiúj, homokot és sarat nem látott lapáttal izmozik, sőt, beszól az ott dolgozóknak, ha lapátolnak a zsákokba, miközben felveszi a hegyibeszédet, melyet hívei mennyei mannaként osztanak majd egymás között. De csúnyán el van tévedve, mert fogalma sincs, hogy milyen eseményen van. Összefogásról beszél, majd béna módon támadja a kormányt, hergel, az Európai Unióban elszámoltatást követel, amit az egyik talpnyalója intéz Brüsszelben, és azt üzeni az embereknek, hogy ha ő nincs, a Duna már a Kárpátokat is elárasztotta volna. Annyi bizonyos, Magyar Péter nem az árvízi hajósként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hiszen még Gyurcsány Ferenc is jobban viselte magát, mint a zsebmegváltó, akinek csak annyi a fontos, hogy amikor reggel felkel, azt mondhassa a tükörnek: "Imádlak, Peti"! És ez minden egyes nap össze is jön. A Karanténvlogban szókimondóan beszéljük meg Magyar Péter hazug ámokfutását, a szombati vlogban pedig részletes elemzéssel várunk majd benneteket! Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.