kamupártok
2,2 milliárd forinttal tartoznak az államnak a kamupártok, ebből Szepessy köre 600 millióval szívódott fel
A napokban adott tájékoztatást a Magyar Idők megkeresésére a Magyar Államkincstár arról, hogy összesen 2,2 milliárd forintot kellene visszafizetnie 13 kispártnak a felvett kampánytámogatások címén, ugyanis nem értek el egy százalékos eredményt a választásokon. Az új választási törvény szerint, amely éppen arra hivatott, hogy az anyagi haszonszerzés céljából pártot alapító csalókat kiszűrje; ilyen esetben minden, kampányra felvett pénzt vissza kell fizetni. A kincstár még május közepén kiküldte a felszólításokat, ennek ellenére a mai napig csak az Együtt, a MIÉP és a Munkáspárt tett eleget a visszafizetési kötelezettségnek. Az Összefogás Párt, a Családok Pártja és a Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek (Medete) Pártja a hírhedt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló Szepessy Zsolthoz köthető. A volt monoki polgármester ismerősei, korábbi munkatársai mindhárom pártban fellelhetők vezetőként, koordinátorként vagy jelöltként. Olyan családok is akadtak, ahol az egyik családtag az egyik, másikuk a másik párt színeiben indult el. Végül összesen több, mint 600 millió forint állami támogatást zsebeltek be, aminek jó eséllyel bottal lehet ütni a nyomát. A Családok Pártja és a Medete Párt már a legnagyobb igyekezettel sem elérhető, sem a korábban bejegyzett irodáikban, sem telefonon. Az Összefogás Párt megszűnését pedig a napokban jelentették be.Szép család: a jobbikos gárdakapitánynak kamupártos keresztszülei vannak
A Jobbik egyik Győr-Moson-Sopron megyei erős embere, az Új Magyar Gárda megyei kapitányának, Karaffa Dávidnak a keresztszülei is belecsaptak a politikai bizniszbe, méghozzá férj és feleség más-más kamupárt színeiben. Karaffa Lászlónak, a MÉDTEP (Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja) színeiben sikerült is összegyűjtenie az induláshoz szükséges 500 támogatói aláírást. Feleségének, Karaffa Lászlónénak, aki a Családok Pártja színeiben indult volna, nem."Akarsz-e pár milliót keresni két hét alatt?" - Megszólalt egy kamupárt szervező
"Andrást", aki az Indexnek mesélte el képviselőjelöltté válása történetét, négy évvel ezelőtt kereste meg egy ismerőse, "Tibor" és azt kérdezte tőle, akar e két hét alatt több millió forintot keresni. Az csábította ilyen nyerészkedésre a politikai rendszert valamelyest ismerő szélhámosokat, hogy a választási törvény módosítása utáni rendszerben, 2012-től egy országos listát állító párt jelentős állami támogatást kap az államtól, 149, de akár 597 millió forintot, és ha ennek elköltését számlával igazolják, vissza sem kell fizetni. Gomba módra kezdtek szaporodni azok a pártocskák, szervezetek, amelyek egyébként nem hallattak magukról, csak a választások előtt aktivizálódtak. A kiskaput azóta bezárták, hiszen ma már minden pártnak, amelyik nem ér el legalább 1 százalékos eredményt, vissza kell fizetnie a támogatást az utolsó fillérig. A Nemzeti Választási Bizottság szombati döntése alapján 21 országos pártlistát vettek nyilvántartásba, és ezek között több olyan pártot is találunk, amelyek teljesen új, eddig ismeretlen pártok. Az NVB emellett 19 pártlista nyilvántartását utasította el.Dübörög a kampánybiznisz – Pesten 400 forint egy ajánlás ára
93 párt van jelenleg nyilvántartásba véve, akad ezek között azonban olyan párt is, név szerint a Közös Nevező párt, amiről feltehetőleg az emberek nagy része még csak kósza hírből sem hallott, mégis 50 db ajánlásért húszezer forintot ígérnek egy facebookos álláskereső csoportban.Ajánljuk még













