Pesti Srácok

Dübörög a kampánybiznisz – Pesten 400 forint egy ajánlás ára

Dübörög a kampánybiznisz – Pesten 400 forint egy ajánlás ára

93 párt van jelenleg nyilvántartásba véve, akad ezek között azonban olyan párt is, név szerint a Közös Nevező párt, amiről feltehetőleg az emberek nagy része még csak kósza hírből sem hallott, mégis 50 db ajánlásért húszezer forintot ígérnek egy facebookos álláskereső csoportban.

Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ezzel 93-ra emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma, amely négy évvel ezelőtt csupán 71 volt. Ezek között lapul az a noname párt is, amely a napokban, minden bizonnyal közvetítőn keresztül adott fel egy hirdetést ajánlásvétellel kapcsolatban. A Közös Nevező párt hirdetése – Fotó: facebook.com

A PestiSrácok.hu telefonon felkereste a hirdetésben szereplő számot, a közvetítőtől pedig megtudtuk, Budapesten főképp az I. kerületben kellene összegyűjteni legalább 50 db ajánlást országos listára a Közös Nevező párt számára. Ha ezt teljesül, húszezer forintot zsebel be a "munkavállaló".

A Közös Nevező párt nem rendelkezik Facebook-oldallal, saját honlapjukról pedig szinte semmi nem derül ki arról, kik ők, vagy hogyan alakultak. Céljukat a következőképp fogalmazták meg: Hogy ez valójában mit takar, nem egészen világos. Ami biztos, mindezek ellenére egy bejelentett jelöltet már állítottak. Ahhoz azonban, hogy valaki az országgyűlési választáson elindulhasson, március 5-ig össze kell gyűjtenie 500 érvényes ajánlást. Ugyanakkor érdemes rákattintani a Közös Nevező keleti bölcsességgel és "Ctrl-C, Ctrl-V-közhelyekkel" teli oldalára, hiszen sok poszton mi lehetünk az első lájkolók...

Megéri a kamupárt-biznisz?

A négy évvel ezelőtti állapothoz képest az országgyűlés megpróbálta kiszorítani a kamupártokat a választásból, hiszen annak a pártnak, amelyik nem éri el az 1 százalékot, vissza kell fizetnie az állami kampánypénzt, ha pedig erre nincs erőforrása, a pártvezetők a saját zsebükkel felelnek. Persze strómanokkal, hajléktalanokkal továbbra is lehet trükközni, s mivel 150 milliós az alap-kampánytámogatás, ha legalább 27 egyéni jelöltet sikerül elindítani, ami 54 jelölt után már csaknem háromszázmillió és legalább nyolcvan után már nem egészen 450 millió forint, továbbra is nagy a kísértés. Ha pedig egy szervezet minden körzetben elindul, az hatszázmilliót hoz a konyhára, tehát az egyéni jelöltjeik pénzével együtt több mint hétszázmillió forintnyi állami támogatáshoz juthatnak.
Vezető kép: GyártásTrend.hu
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.