káoszközpont
Right Brothers: Ez nem egy francia koalíció, hanem egy káoszközpont (VIDEÓ)
A múlt heti Right Brothers egy kicsit "sisteresre" sikeredett és egyébként is rendhagyó volt, ugyanis egy autóból jelentkeztünk be Gav Duncennel. Miközben haladtunk a szokásos budapesti dugóban elmélkedtünk a francia választásokon és megállapítottuk, hogy a baloldali törzsközönség mintha mindenhol egyforma lenne. Agresszívek és trágárak. Legalábbis ez látszik azokon a felvételeken, ahol ünneplik a baloldal győzelmét, amit Gav szerint nem demokratikusan, hanem taktikusan harcoltak ki, hiszen összeálltak. Azonban, hogy fognak-e tudni együtt dolgozni kérdés, mert úgy néznek ki, mint egy káoszközpont. Mindeközben megalakult a Patrióták Európáért frakció, ami tulajdonképpen a kiközösítettek csoportja. Azonban úgy néz ki, elég sok kiközösített párt van az EU-ban, a nagy siker miatt pedig próbálják ellehetetleníteni az új frakciót. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.