káptalanfa
Olyan durván végezte gyerekeken a PCR-tesztet az önkénteskedő jobbikos politikus, hogy az orruk vére is eleredt (frissítve Rig Lajos nyilatkozatával)
Egy osztálynyi általános iskolás gyermeken végzett a panaszosok szerint egészen durva módon PCR-tesztelést a mentőszolgálatnál önkénteskedő jobbikos országgyűlési képviselő, Rig Lajos. A balra átlavírozott párt egészségügyi szakpolitikusa ellen egymás után tettek panaszt a szülők, akik, miután gyermeküknek az orra vére is eleredt, közölték, hogy a második mintavételt biztosan nem engedik meg elvégezni rajtuk – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy portálunknak nyilatkozó édesanya, aki maga is ápolónő, azt mondta, inkább vállalta az egész család a karanténkötelezettséget, de nem engedte befejezni a fia tesztelését, olyan fájdalmat okozott Rig a gyermeknek. Veszprémgalsa polgármestere az ÁNTSZ-hez fordult és közölte, ők biztosan nem engedik be még egyszer a faluba önkéntes mentőként sem a politikust. A településvezető portálunknak azt mondta, nem érdekli Rig Lajos politikai tevékenysége, de azt gusztustalannak tartja, ha valaki politikai haszonszerzésből gyermekek megkínzásától sem riad vissza. "Sokan átestek azóta is PCR-teszten a környezetemben és érdekes módon senki sem panaszkodott hasonlóra. De egy ilyen negatív élmény rengeteget tud ártani. Az emberek nem arra fognak haragudni és nem azt fogják szidni, aki ezt tette, hanem azt, aki a tesztet elrendelte. Ezért végtelenül egyszerű, aki valamihez nem ért, az ne csinálja. Pláne, ha neki nem is kötelező" – hangsúlyozta Simon Gábor polgármester. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? - „Minden eshetőségre fel kell készülni”
A Tűzfalcsoport friss elemzése szerint a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) február 15-i Facebook-posztja messze túlmutat a hagyományos érdekképviseleten. Alkotmányos puccskísérlet tiszás rendőrökkel? Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát. A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.