karácsony gergely
Fürjes: Karácsony miért nem tartja már fontosnak a súlyos állapotú Lánchíd felújítását?
Soron kívüli tájékoztatást kér Karácsony Gergely főpolgármestertől a Széchenyi lánchíd felújításáról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, és személyesen is áll a főpolgármester rendelkezésére a helyzet tisztázása és megoldása érdekében.Karácsony Gergely bocsánatot kér, de továbbra is a kormányt hibáztatja a Pesti úti idősotthon helyzete miatt
Interjút adott Karácsony Gergely főpolgármester a 444.hu-nak, amiben beszélt a járvány fővárosi gócpontjává vált idősotthonról, a 10 milliárdos állami támogatásról és arról is, hogy nincs kedve a korrupcióval összefüggésbe hozott Gajda Péter bizottsági kinevezésével foglalkozni. A főpolgármester disznóvágási szokásairól legnagyobb bánatunkra nem esett szó.Szél Bernadett a tízparancsolattal példálózott, miközben hazugnak nevezte Kásler Miklóst
Szél Bernadett szerint Kásler Miklós hazug és nem vállalja a felelősséget tetteiért, egyébként pedig arra is felhívta a miniszter figyelmét, hogy vegye komolyabban a tízparancsolatot. Az egykori LMP-s politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: kizárólag a minisztert terheli a felelősség a kórházi ágyak kiürítése miatt.Nyugdíjazását kérte a Pesti úti idősotthon igazgatója
Május 31-ével kéri nyugdíjazását a Pesti úti Idősek Otthonának igazgatója, Skultéti József – tudta meg a hvg.hu. A Fővárosi Közgyűlés tudomásul veszi az intézményvezető döntését. A lap úgy tudja, Skultétit felőrölték az elmúlt napok támadásai, ezért döntött így.Vérciki: Karácsonyék elhallgatták, hogy a kormány hárommilliárdot ad buszbeszerzésre
Biztosítja a magyar kormány a fővárosi buszbeszerzésekre ígért támogatást – minderről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár írt a Twitteren. A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy a 3,2 milliárdos támogatásról a Városháza nem adott ki tájékoztatást.Állítólag Karácsony a sor elejére pofátlankodott egy bicikliszervizben
Zárás előtt nem sokkal toppant be a főpolgármester egy bicikliszervizbe, ahol fittyet hányva az ott várakozókra, a sor elejére állt. Emiatt aztán akadt, akit már ki sem szolgáltak, mert mire ő következett volna, az üzlet bezárt – minderről egy férfi számolt be a Facebookon. A poszt írója szerint Karácsony Gergely még arra sem méltatta őket, hogy köszönjön nekik, és szájmaszkot sem viselt.Szabó Tímea megsértődött, amiért kormánypárti képviselők nem játszottak vele Karácsony-mentegetőst a népjóléti bizottság ülésén
A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálták az operatív törzs meghallgatását a koronavírus-járványhelyzettel összefüggésben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A képviselőnő ezúttal azért haragudott meg a kormánypártokra, mert azok nem asszisztáltak ahhoz, hogy a kitalációit számonkérje az operatív törzsön.Nacsa Lőrinc: Karácsony Gergely vállalja végre a fenntartói felelősséget!
A kormánypártok szerint szinte nincs olyan nap, hogy ne derülnének ki újabb megrázó részletek a Pesti úti idősotthonról. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy vállalja végre a fenntartói felelősséget.Elképesztő a baloldal viselkedése a járvány alatt – Reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára
Elképesztő a baloldal viselkedése az egész járvány alatt. Lassan eljutnak oda, hogy Kunhalmi Ágnesnek és a társainak köszönhető, hogy eddig elkerültük a tömeges megbetegedéseket és a tömeges halálozásokat – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kedden kiadott közleményében.Ajánljuk még

















