karácsony
A DK TV bebizonyította, hogy a humor nem baloldali műfaj, a karácsonyi rosszindulat ellenben igen (Karanténvlog)
Elérkezett a Szenteste, mindenki készül a karácsonyi ünnepekre, így teszi ezt az ellenzék is, a tőlük megszokott módon gyalázkodva, hergelve és hatalmas poénokat eregetve. Mert ugye tudjátok, a humor baloldali műfaj. Ja, nem! Ezt pedig az év utolsó előtti Karanténja be is bizonyítja nektek, ahol igyekeztünk a szokásosnál is ütősebb poénokkal felvidítani benneteket! A DK TV rosszindulatát csak a szánalmassága és üressége múlja alul, a poénkodás pedig végképp nem áll jól a nagy gyűlölködőknek. A Momentum is vicces akart lenni, de Hajnal Miki és az ukránok nagy barátja, Tompos Marci most sem ugrotta át a saját árnyékát, Komjáthi Imre, az MSZP vörös pulcsis társelnöke azonban hozta a szokásos formát és elmondta, hogy az MSZP-nek mindenben igaza volt. Végül Bolgár Gyuri bácsi kommunista imázsépítő meséit is láthatjátok a Karanténban, megfűszerezve egy-két baráti közbevetéssel. Nézzétek most is a Karanténvlogot, iratkozzatok föl a PS TV és a Karanténvlog Youtube-csatornájára, és ami a legfontosabb: áldott, boldog karácsonyt kívánunk mindannyiótoknak, töltődjetek fel az ünnepek alatt és folytassuk újult erővel jövőre! Szilveszterkor még jelentkezünk egy összeállítással, arra várunk vissza benneteket! Karácsony, a legjobb alkalom a szeretet gondozására
A szeretet feltételezi a másikat. A szeretet épít, a szeretet közösséget teremt. Családot, barátot, bármilyen meggyőződés mentén összebújó közösséget. A szeretet alakít, formál, alkot, teremt. Anyát, apát, gyermeket; leányt és fiút – embert! A szeretet azonban nem érkezik magától. Meg kell keresni a forrását. Meg kell dolgozni érte. Jézus születésének napja, a szeretet ünnepe. A legjobb alkalom arra, hogy ráleljünk, majd gondozzuk és dédelgessük egy kicsit – hátha sokáig kitart! Karácsonyi ünnepek zuhanórepülésben – Sokaknak megterhelő ez az időszak
A Karácsony ünnepi időszakának elcsendesedését, a család meghitt együttlétét a legtöbb ember várja, hiszen ilyenkor, év végén megpihenünk és végre hosszabb időt tölthetünk együtt szeretteinkkel. De nem minden ember van ezzel így. Egy bántalmazó, mérgező, diszfunkcionális (rosszul működő) családban felnőtt ember, vagy egy függő számára ez az időszak akár zuhanórepülést is jelenthet saját problémáinak mélyére. Horváth Gábor addiktológiai konzultáns, a nágocsi Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetője a PestiSrácok.hu-nak arról beszélt: a Somogy megyei faluban lévő rehab kliensei – alkoholisták, drogfüggők, szerencsejáték-függők – ebben az időszakban a "házban" ünnepelnek, nem engednek haza senkit, mivel ez az időszak érzelmileg is megterhelő a szenvedélybetegek számára. Miért is? Kiderül a cikkből. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.